Pesti Srácok

Orbán: az oltókapacitásunk nagyobb, mint amennyi vakcinánk van – Jöhet a huszonöt év alattiak adómentessége

null

Legkésőbb 2022. január 1-jétől teljes jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alattiak – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádióban, ahol a járványügyi helyzetről, az oltóprogramról és a vakcinabeszerzésről is beszélt. A kormányfő hangsúlyozta, hogy az oltókapacitás jóval nagyobb hazánkban, mint amennyi koronavírus elleni vakcina van.

A miniszterelnök hajnalban az operatív törzs ülésén kezdte a napját; a rádióinterjú elején a járványügyi helyzettel kapcsolatos biztató adatokat ismertetett. Kiemelte, hogy több, mint kétszer többen gyógyulnak meg, mint amennyien elkapják a fertőzést. Hangsúlyozta, hogy miközben hazánkban visszaszorulóban van a járvány, Európa számos országáról ez nem mondható el, több helyen dübörög a harmadik hullám és egyre szigorúbb korlátozások lépnek életbe. A miniszterelnök arra is rámutatott, hogy miközben számos ország egészségügyi rendszere nem győzi ellátni a fertőzötteket, addig a magyar egészségügyi rendszer nemhogy nem omlott össze, hanem meg sem rendült.

– világított rá Orbán Viktor, aki szerint a magyar orvosok és ápolók a nemzetközi mezőny élvonalához tartoznak.

PestiSracok facebook image

Nő az oltás iránti bizalom

Elmondta, hogy hazánkban eddig 105 728 embert oltottak be, és azt is megjegyezte, hogy folyamatosan nő az oltás iránti bizalom. Rávilágított, hogy ha lenne elegendő vakcina, jóval gyorsabban haladna az oltás.

– fogalmazott a kormányfő, aki azt is hangsúlyozta, hogy akkor tudnak időpontot adni az oltásért regisztrálók számára, amint lesz elegendő vakcina. Orbán Viktor rámutatott, hogy az Európai Unióból kilépett Nagy-Britannia eddig a lakossága mintegy 4 százalékát oltotta be, míg az EU-ban ez 1 százalék alatt van, mert az unióban nincs elég oltóanyag.

– érvelt a miniszterelnök, aki szerint hazánkban egyetlen hétvége alatt akár másfélmillió embert is be lehetne oltani, ha lenne elegendő oltóanyag, majd a kínai és az orosz vakcináról is szólt.

A kínai vakcinával hamarabb visszakaphatjuk a régi életünket

– fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor jelezte, hogy kínai vakcinát tömegesen is tud szerezni Magyarország; ehhez már csak az kell, hogy a magyar egészségügyi hatóság is engedélyezze azt.

– hangsúlyozta a miniszterelnök, aki azt is közölte, hogy ha a brüsszeli ütemben haladna a vakcinabeszerzés, akkor csak nyár végén, ősz elején tudnánk visszatérni a normális életünkhöz. Az oltási tervvel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy hamarosan végeznek az egészségügyi dolgozók és a szociális otthonok lakóinak oltásával, így nemsokára a hatvan év feletti, krónikus betegek kerülnek sorra: ez egymillió embert jelent, őket be lehetne oltani a kínai vakcinával.

– így reagált Orbán Viktor arra a felvetésre, hogy az Európai Bizottság kérte a tagállamokat: ne tárgyaljanak külső országokkal vakcinabeszerzésről.

Már semmi sem szent a baloldal számára

Az aktuálpolitikai témákhoz érve arról is kérdezték a miniszterelnököt, hogy mit gondol Hadházy Ákosnak a szentendrei baloldali városvezetéshez tartozó halottasházzal kapcsolatos kegyeletsértő akciójáról.

– jegyezte meg a kormányfő, majd rámutatott, hogy az ellenzék gondolkodásmódja nem használ az országnak.

– foglalta össze.

Jövedelemadó-mentességet kapnak a fiatalok

A gazdasági eredményekről szólva megjegyezte, hogy Magyarországon az emberek dolgozni akarnak, a magyar gazdaság teljesítménye mögött ez van.

– jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint egyre jobbak és versenyképesek a magyar vállalkozók is. Rávilágított, hogy Magyarország más válságkezelési logikát alkalmaz, mint Nyugat-Európa. Fontos elemként említette többek között a beruházások ösztönzését, a kis- és középvállalkozások adóterheinek csökkentését. A kormányfő szólt arról is, hogy legkésőbb 2022. január 1-jétől teljes jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alattiak. A kormányfő közölte: ez körülbelül 130-150 milliárd forintba kerül, de fontosnak tartja, hogy a nyugdíjasok után – akiknél megkezdték a 13. havi nyugdíj visszaépítését – a fiatalok is kapjanak egy komoly lehetőséget. Hozzátette: az átlagfizetésekig érdemes megadni a teljes adókedvezményt a fiataloknak. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a csok, a babaváró támogatás és a jövedelemadó-mentesség is azt szolgálja, hogy könnyebb legyen a fiatalok számára az élet kezdete.

Forrás: PS, MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.