koronavírus
A Fidesz szerint az a baloldal beszél most szabad vakcinaválasztásról, amely be akart tiltani bizonyos oltóanyagokat
A Fidesz közleményben reagált Barkóczi Balázs, a DK szóvivőjének legutóbbi nyilatkozatára, miszerint hónapok mentek el azzal, hogy a kormány a józan cselekvés és az átlátható tervezés helyett plakátokon harcolt és láthatatlan ellenségekre lőtt a nagyon is látható ellenség, a vírus helyett.Dömötör Csaba: nem telik el úgy nap, hogy ne érkezne valahonnan vakcinaszállítmány (Videó!)
Dömötör Csaba Facebook-oldalán tett közzé egy részletet a Hír TV-ben vele készült interjúból, amelyben a magyarországi oltási helyzetet vetette össze több uniós országgal. Az államtitkár hangsúlyozta: nem telik el úgy nap, hogy ne érkezne valahonnan vakcinaszállítmány, márpedig százezres tételekről beszélünk.Az Európai Gyógyszerügynökség megkezdte a kínai Sinovac oltóanyagának vizsgálatát
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a kínai Sinovac Life Sciences biotechnológiai vállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett, inaktivált vírust tartalmazó vakcina folyamatos felülvizsgálatát – közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség kedden.Agyrém: Varga-Damm szerint Orbán Viktor célja az, hogy minél komolyabb legyen a negyedik hullám
Vasárnap, anyák napján tett közzé videót közösségi oldalán Varga-Damm Andrea volt jobbikos országgyűlési képviselő. Fejtegetése szerint Orbán Viktor célja az, hogy a következő választáson azt mondhassa: a vakcinákkal ő mentette meg az embereket életét, illetve a kormány azt tervezi, hogy elhalasszák a 2022-es választást – írta meg a Mandiner.Kurz: Ausztriának sürgősen oltási igazolványt kell bevezetnie
Ausztriának sürgősen egyénileg kell oltási igazolványt bevezetnie, mert ennek európai változatára még sokáig várni kell, és az kezdetben valószínűleg amúgy is szövevényes szabályozásokat tartalmaz majd – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden, sajtótájékoztatóján.Kérdéses a keleti védőoltások sorsa, a helyreállítási alap magyarországi felhasználása azonban nem
Az Európai Parlament múlt heti napirendjén számos téma szerepelt. Hosszú késlekedés után, szinte egyhangúlag megszavazták az Európai Unió és az Egyesült Királyság közti kereskedelmi megállapodást, de talán a legnagyobb figyelem az európai oltási igazolvány körüli vitát övezte. Minden idők legnagyobb gazdasági helyreállítási csomagja az Európai Uniós helyreállítási alap, hivatalos nevén Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz. Ebből Magyarországot 2511 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás illeti meg – hangzott el a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.Szijjártó a Pfizer vakcinájáról: Európában először Magyarországon fordul át a keresleti piac kínálatiba (videó!)
Európában először Magyarország érte el azt, hogy van elég oltóanyag minden olyan ember beoltására, aki kéri – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután a Pfizer magyarországi vezérigazgatójával egyeztetett kedden. Hozzátette: ha a Pfizer nem szállított volna, akkor biztosan nem lennénk ebben a helyzetben.Operatív Törzs: már a szomszédban van az indiai mutáció
Szelídül a járvány: a koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint 726 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt huszonnégy órában, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 837 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 137, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 045 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 532 990 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 223 802 főre csökkent. 4739 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 549-en vannak lélegeztetőgépen. A szakemberek szerint a járványt a védőoltással lehet megfékezni, ezért folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 099 495 fő, közülük 2 157 637 fő már a második oltását is megkapta. Már több mint 4,7 millióan regisztráltak vakcináért és nyolcvan százalékuk már meg is kapta a védőoltást. Magyarországon az átoltottsági aránynak köszönhetően már számtalan lazítás történt, hazánk élen jár az oltások tekintetében, ezért a magyarok sokkal hamarabb élvezhetik a nyitással járó szabadságot, mint a nyugat-európai országok állampolgárai.Koronavírus – itt vannak a friss adatok, ezer alá csökkent az új fertőzöttek száma!
726 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 837 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 137, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 045 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 532 990 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 223 802 főre csökkent. 4739 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 549-en vannak lélegeztetőgépen – írják a koronavirus.gov.hu tájékoztató oldalon.Ajánljuk még

















