Pesti Srácok

koronavírus

Ha sikerül a fiatal magyar kutatóorvosok kísérlete, a koronavírus-betegek terápiája jobb és biztonságosabb lesz (PS-interjú!)

KZKroó Zita Magyar ugar 2021 február 19.
A lélegeztetőgépek után most a vakcinabeszerzés dömpingje kezdődött meg világszerte. A magyar kormány szerencsére időben lépett, és amikor a brüsszeli beszerzés akadozni látszott, különutas politikába vágták a fejszéjüket, melynek eredményeképpen ma már az orosz és a kínai vakcina is elérhető hazánkban. A baloldal mindeközben azzal riogatja az embereket, hogy e két vakcina nem veszélytelen, hiszen az Európai Gyógyszerügynökség még nem vizsgálta, „csak” a hazai hatóság. A koronavírus elleni küzdelem azonban a Pécsi Tudományegyetem két fiatal kutatóorvosát is megihlette, és részeredményeik is vannak a vírus inaktiválásában, valamint ők is vizsgálják a különböző oltóanyagok hatékonyságát és azt, hogy mennyi időre adnak védettséget a vakcinák. A kutatásokat végző cég tulajdonosa, Hetényi Roland személy szerint mindegyik, a magyar szakemberek által jóváhagyott oltóanyagban bízik, tudományos ínyencségnek tartja, hogy válogathat közöttük. Kutatásaikról pedig elmondta, hogy ha sikerrel járnak, akkor olcsóbbá és biztonságosabbá tudják tenni a tesztelést, és a betegek terápiája is jobb és biztosabb lesz, de ami a legfontosabb: eloszlatják a kételyeket a vakcinák körül és fényt kap a legjobb vakcina. A PestiSrácok.hu interjút készített a fiatal kutatóorvosokkal.
Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.