koronavírus
Nem volt pánikszerű vásárlás a patikákban a koronavírus második hullámának ellenére
Ősszel nyoma sem volt a pánikszerű gyógyszervásárlásnak, októberben a támogatott vényköteles gyógyszerek forgalma 46,9 milliárd forint volt, ami szeptemberhez képest 1,4 százalékos visszaesést, éves alapon pedig 1,1 százalékos lassulást jelez – olvasható a szerdai Világgazdaságban.Szakértők szerint hatékony az AstraZeneca/Oxford-vakcina
Szakértők szerint biztonságos és hatékony az AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-oltóanyaga. A független szakértői értékelésekkel ellátott vizsgálati beszámoló kedden jelent meg a The Lancet című tekintélyes brit orvosi szakportálon.Már megint álhírt terjeszt a 444 portál
A Koronavírus Sajtóközpont szerint már megint álhírt terjeszt a 444 portál; nincs ellentmondás Müller Cecília országos tiszti főorvos és a kormány korábbi nyilatkozata között a védőoltás kapcsán. A sajtóközpont kedden azt közölte, hogy a kormány 17,5 millió adag külföldi vakcinát kötött le különböző gyártóknál, de azok még nem érkeztek be az országba. Hozzátették, hogy amint a lekötött vakcinák megérkeznek és a hatóság engedélyezi azokat, elkezdődhet az oltás.Merkely Béla: A korlátozó intézkedéseket továbbra is érdemes fenntartani
Úgynevezett platófázisba ért a koronavírus-járvány a csaknem egy hónappal ezelőtt bevezetett korlátozó intézkedéseknek köszönhetően – közölte a Semmelweis Egyetem rektora kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Kétezer-kétszáz új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon
Meghalt 136, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2219 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu kedden. A kormányzati portálon azt írták: 256 367-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 6120-ra emelkedett, a gyógyultak száma 75 281.Lépett az ügyészség a vírustagadó Lenkei Gábor ügyében
Lenkei Gábor korábban azt állította követőinek, hogy a média viselkedése sokkal veszélyesebb, mint a járvány, és akkor sem lenne baja, ha belefeküdne egy kád koronavírusba. Mint kiderült, Lenkeit feljelentették, két magánszemély tett bejelentést a Magyar Orvosi Kamaránál, akik továbbították a kormányhivatalnak, majd az ügy eljutott a BRFK-hoz.Csökkent a fiatal munkanélküliek száma a járványhelyzet ellenére
Sikerült megőrizni a fiatalok és a pályakezdők munkahelyeit Magyarországon. Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár nagy eredményként értékelte, hogy októberben kevesebb 25 év alatti munkanélküli volt, mint 2019-ben. Eközben a járvány szinte egyik tagállamban sem kímélte a fiatalokat, közülük több százezren váltak állástalanná az Európai Unióban – írja a Magyar Nemzet.Dömötör Csaba: már lehet regisztrálni koronavírus elleni védőoltásra az interneten (Videó, frissítve!)
Megnyílt a regisztráció lehetősége az interneten a koronavírus elleni védőoltásra – jelentette be a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára hétfőn este a Facebook-oldalán. Dömötör Csaba közölte, a vakcinainfo.gov.hu weboldalon mindenki jelezheti az oltás iránti igényét.Csökken a koronavírus-járvány terjedési sebessége hazánkban
A járvány terjedési sebessége csökken, ugyanakkor a koronavírus Magyarország egész területén jelen van – állapította meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben mért koncentrációja alapján hétfőn.Ajánljuk még

















