koronavírus
Koronavírus – Trump teljesen tünetmentes
Sean Conley, a Fehér Ház orvosa szerint Donald Trump amerikai elnök teljesen tünetmentes és napok óta láztalan. A vizsgálatok tanúsága szerint a vérében kimutathatóak a Covid-19 antitestjei.Adót emelne Karácsony
Drámai hangvételű beszámolóban ecsetelte szerdán Karácsony Gergely az "életéért küzdő", természetesen anyagilag ellehetetlenült, csóró főváros költségvetési nehézségeit a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén. A főpolgármester beszámolójában többször is azt sugallta, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett szolidaritási hozzájárulás csak Budapestet érinti, és ennek is köszönhető a közel 70 milliárdos költségvetési hiátus, ugyanakkor bejelentette, hogy fontolgatják egyes szektorokban az adóemelést.Karantén alá vonták a miskolci Károly Hotelt
A Mol üzemének kivitelezésén is dolgozó munkásokat elszállásoló hotelt azért vonták karantén alá, mert az ott lakók között vannak olyan munkások, akik érintettek a tiszaújvárosi tömeges koronavírus-fertőzésben. Az épület előterében huszonnégy órás szolgálatot teljesítenek a rendőrség emberei, akik posztjukat nem hagyhatják el és senkit nem engednek sem be, sem ki az épületből – adta hírül az ATV.hu.Richter: már gőzerővel gyártják Magyarországon a koronavírus elleni egyik leghatékonyabb gyógyszert
A Richter öt hónapos fejlesztési munka után már belekezdett az eddig leghatékonyabbnak bizonyuló, remdesivir hatóanyaggal készített koronavírus elleni gyógyszer gyártásába – adta hírül az Index.Koronavírus – Romániában a helyzet kezd kicsúszni a hatóságok kezei közül
Virgil Musta, a temesvári Victor Babes járványkórház főorvosa vázolta a vírushelyzetet Romániában. Elmondása szerint kezdenek elfogyni a járvány elleni hatékony védekezés eszközei. Amennyiben nem hoznak határozott intézkedéseket, akkor a helyzet nemsokára kicsúszik a hatóságok ellenőrzése alól. Amennyiben nem változnak az állapotok, úgy sor kerülhet arra is, hogy az orvosoknak maguknak kell eldönteniük, kit kezelnek és kit nem.Operatív törzs - koronavírus: romlanak a mutatók, nőtt az elhunytak száma
A koronavírus-fertőzésben elhunytak számának növekedésére és átlagéletkorának csökkenésére hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos a pandémia elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.Huszonnégyen meghaltak, 816-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Elhunyt huszonnégy beteg, és újabb 816 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.Folytatódik a Pihentesd a dokit! kezdeményezés
Minél több egészségügyi dolgozónak segítene lakásokkal a második hullámban is a Pihentesd a dokit! jótékonysági kezdeményezés – írta szerdai számában a Magyar Hírlap.A fertőzöttek száma 35 millió, a halálos áldozatoké 1,048 millió a világon
A világon 35 733 340 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 048 742, a gyógyultaké pedig 24 893 829 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 35 414 612 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 043 061, a gyógyultaké pedig 24 668 788 volt. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.Ajánljuk még

















