koronavírus
A műanyagipar lett a járvány egyik nagy nyertese
A maszkok, ételesdobozok és egyéb műanyagok iránti kereslet látványosan megugrott a járvány kitörése óta, az újrahasznosítással ugyanakkor egyre kevesebben foglalkoznak, miután az olaj világpiaci árának csökkenésével sokkal olcsóbbá vált az új termékek gyártása – írta szerdai számában a Világgazdaság.Koronavírus – Oroszországban tovább nőtt a fertőzöttek száma
Oroszországban az elmúlt napon tizenegyezer-hatszáztizenöttel emelkedett az igazoltan koronavírussal fertőződött betegek száma. Ezzel egymillió-kétszázezerre emelkedett az igazolt esetszám.A fogyasztóvédelem ellenőrzi a koronavírus-tesztek hatósági árának betartását
A fogyasztóvédelem kiemelt országos akció keretében ellenőrzi, hogy a szolgáltatók valóban a hatóságilag megszabott, legfeljebb tizenkilencezer ötszáz forintos díjért végzik-e el a koronavírus-fertőzés kimutatására alkalmas PCR-teszteket – idézte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Schanda Tamás parlamenti államtitkárt.Donald Trump elhagyta a kórházat és máris készül a második elnökjelölti vitájára
Donald Trump amerikai elnök hétfőn kora este elhagyta a Walter Reed katonai kórházat. Távozásakor maszkot viselt, ám beléptekor a Fehér Házba már nem, ahol többen is várták. Sean Conley, a Fehér Ház orvosa ugyanakkor megjegyezte, hogy az elnök tényleg jól van, de nincs még túl minden veszélyen. Tim Murtaugh, Trump kampányának kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, a második elnökjelölti vitát október 15-re tervezik, és a floridai Miamiban tartanák meg. Joe Biden a hírekre reagálva azt nyilatkozta, ha a tudósok azt mondják, hogy a vita biztonságosan megrendezhető, nincsenek ellenvetései az újabb elnökjelölti vitával kapcsolatban.Donald Trump elhagyja a kórházat
Donald Trump amerikai elnök a Twitteren hétfőn közölte, hogy helyi idő szerint kora este elhagyja a Walter Reed katonai kórházat, ahova korábban koronavírus-fertőzés miatt elővigyázatosságból bevonult. Az elnök hangsúlyozta, hogy nagyszerűen érzi magát és nem szabad hagyni, hogy a vírus uralja az életünket.A Fehér Ház szóvivője is elkapta a koronavírust
Koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták a washingtoni Fehér Ház szóvivőjét, Kayleigh McEnanyt is – jelentette be hétfőn a Fehér Ház. McEnany a Twitteren is közzétette, hogy fertőzött, mint írta: csütörtök óta naponta elvégezték rajta a vírustesztet, amely hétfőn reggel pozitív lett. Közölte azt is, hogy tünetmentes és karanténba vonul.Szlávik: A favipiravirral kedvezőek a tapasztalatok a koronavírus-fertőzés korai szakaszában
A koronavírus-fertőzés korai szakaszában kedvezőek a tapasztalatok a favipiravir hatóanyagú gyógyszerrel – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa vasárnap a közmédiának. A favipiravir egy influenza kezelésére használható gyógyszer a Távol-Keleten, Magyarországon jelenleg kórházi körülmények között lehet adni a betegeknek. Magyarországon elegendő mennyiség áll rendelkezésre belőle a betegek ellátására, de nemsokára itthon is megkezdődik a gyártása, írja a koronavirus.gov.hu.Karanténba vonul az Európai Bizottság elnöke
Huszonnégy órás karanténba vonul Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, miután koronavírus-fertőzöttet találtak a közvetlen környezetében. Az elnök hétfői Twitter-üzenetében közölte, hogy egy múlt keddi megbeszélésen került kapcsoltba a fertőzött személlyel. Hozzátette, az első, csütörtökön elvégzett tesztje negatív volt, és a következőt hétfő délután végzik el.Egyelőre még a fiatalok vannak többségben, de újra emelkedik az idősek aránya a fertőzöttek között
Elhunyt tizenegy beteg, és újabb 905 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést –közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn. A kormányzati portálon azt írták: 31 480-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 833-ra emelkedett, és több mint nyolcezren már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 22 482. Több mint hatszáz koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük negyvenen vannak lélegeztetőgépen.Ajánljuk még

















