Pesti Srácok

A Fehér Ház szóvivője is elkapta a koronavírust

A Fehér Ház szóvivője is elkapta a koronavírust

Koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták a washingtoni Fehér Ház szóvivőjét, Kayleigh McEnanyt is – jelentette be hétfőn a Fehér Ház. McEnany a Twitteren is közzétette, hogy fertőzött, mint írta: csütörtök óta naponta elvégezték rajta a vírustesztet, amely hétfőn reggel pozitív lett. Közölte azt is, hogy tünetmentes és karanténba vonul.

A szóvivőnő – aki a Fehér Ház több munkatársához hasonlóan nem hordott szájmaszkot – vasárnap többször is tartott sajtótájékoztatót. Azt egyelőre nem jelezték, hogy a fehér házi tudósítók közül bárki megfertőződött volna. Mark Meadows, a Fehér Ház kabinetfőnöke hétfőn a Fox televízióban kijelentette: Donald Trump elnök állapota folyamatosan javul. Meadows hihetetlennek nevezte a javulást és hozzátette, hogy továbbra is optimista azt illetően, hogy az orvosok hétfőn elbocsátják a kórházból az elnököt.

Trump újraválasztási kampánytörzse a nap folyamán közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy nem tartanak vissza és nem is közölnek félrevezető információkat az elnök állapotáról. A közlemény, elemzők szerint, válasz azokra a sajtóban megjelent kommentárokra, melyek szerint ellentmondásos, hogy Trump valóban jobban van-e. A Walter Reed katonai kórház – ahol az elnököt kezelik – vasárnap tartott tájékoztatóján Sean Conley, a Fehér Ház orvosa ugyanis elismerte, hogy pénteken és szombaton a valóságosnál rózsásabb képet festettek Trump állapotáról, mert az elnöknek az elmúlt három napon kétszer is jelentősen csökkent a véroxigénszintje.

Az orvoscsapat azt is közölte, hogy Donald Trump a már korábban említett kezelések – antitest-terápia, Remdesivir és vitaminok mellett – dexametazont is kap. A dexametazon szteroid, és adagolása utalhat arra is, hogy Trump állapota súlyosabb lehet, mint azt előzetesen feltételezték.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.