koronavírus
Koronavírus – Kontrát: A kormánynak fontos a határmenti településeken élők véleménye és biztonsága
A kormánynak fontos a határmenti településeken élők véleménye és biztonsága – hangoztatta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője szombaton, az M1-es autópályán, a hegyeshalmi határátkelőnél tartott sajtótájékoztatón, miután találkoztak a térség polgármestereivel.Az EMMI szerint nyitott kapukat dönget a járványkatasztrófát vizionáló orvosi kamara
A koronavírus-járvány első hullámának idején hozott kormányzati intézkedések és azok kedvező hatásai – az alacsony megbetegedési és halálozási arány, az egészségügy felkészítése a járványra – mind-mind azt bizonyítják, hogy a Kormány mindig időben tette meg a megfelelő lépéseket. Ennek köszönhető, hogy Magyarországon sokkal kevesebb áldozatot szedett a járvány és nem alakult ki olyan katasztrofális helyzet, mint Európa sok országában – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szombaton kiadott közleményében.A kormánypártok szerint az embereknek joguk van tudni, hogy miféle embert indít a baloldal a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson
A kormánypártok elvárják a baloldaltól, hogy nyilatkozzon a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson indított jelöltjük, Bíró László személyével és viselt ügyeivel kapcsolatos kérdésekről – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.Az idősek védelmére kérte a fiatalokat a járványhelyzetben Kásler Miklós
A járványügyi ajánlások betartására, ezzel az idősebb korosztályok védelmére kérte a fiatalokat szombati Facebook-bejegyzésében az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Kásler Miklós azt írta: tudja, hogy ez lemondásokkal jár, de felhívta a figyelmet, hogy a szabályok alkalmazásával sokan épp a saját hozzátartozóik életét menthetik meg. A tárcavezető kifejezte azon kívánságát is, hogy a járványveszély elmúltával az ifjabb generációk helytállását is elismerés övezze.A kormány nevében köszönetét fejezte ki Dömötör Csaba a nemzeti konzultáció résztvevőinek (Videó!)
Lezárult a Nemzeti Konzultáció, az első szó a köszöneté, szeretnénk köszönetet mindenkinek, aki vette a fáradságot, tollat, vagy billentyűzetet ragadott, és kitöltötte a kérdőívet – mondta Magyarország Kormányának Facebook-profiljára szombaton feltöltött videójában a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Dömötör Csaba felhívta a figyelmet, hogy minden egyes vélemény erősíti a járvány elleni összefogást. A Fidesz országgyűlési képviselője bejelentette: összesen egymillió-hétszázkilencvenháromezren küldték vissza a konzultációs íveket.Meghalt három beteg, ötszáztízzel emelkedett az új fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt három krónikus beteg és ötszáztízzel emelkedett az új koronavírus-fertőzöttek száma – közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.Világszerte 26,5 millió a regisztrált, koronavírussal fertőzöttek száma, 17,6 millió a gyógyultaké
Szombatra már 26 522 393 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 873 270, a gyógyultaké pedig 17 638 272 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombati összesítése szerint. Egy nappal korábban 26 220 930 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 867 630, a gyógyultaké pedig 17 445 751 volt. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.A koronavírus áldozata lett Új-Zéland egykori kormányfője, aki tekintélyes orvos volt
A koronavírus-járvány áldozata lett Joseph Williams, Új-Zéland egykori kormányfője, aki nemzetközileg is tekintélyes és köztiszteletnek örvendő orvos volt – adta hírül szombaton a Pasifika nevű új-zélandi orvosszövetség.Ajánljuk még

















