koronavírus
A 444.hu ismét magát járatta le, amikor Kásler Miklóst próbálta ekézni
A balliberális gittegylet előszeretettel próbálja Kásler Miklós minisztert ekézni, a tárcavezető mai videóüzenetét ezúttal a 444.hu szemelte ki magának. A Soros-blog szemfüles újságírójának ugyanis rögtön feltűnt, hogy a miniszter tanárokhoz és diákokhoz szóló üzenete nem más, mint egy biodíszlettel megkomponált felvétel, ami ráadásul még virológiai szempontból is felháborító. Ezt persze nem is hagyhatták szó nélkül, bár jobban jártak volna...Legalább 18-an kapták el a koronavírust a Corvinus gólyatáborában
Már 18 főnél igazoltak COVID-19 pozitivitást a Corvinus Egyetem gólyatáborának résztvevői közül – írja az enpenzem.hu a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása alapján. A cikk szerint az egyetemi hallgatók között ennél jóval nagyobb számok keringenek, az adatgyűjtés és a kontaktkutatás jelenleg is folyik.A szünetek csúsztatásával fékeznék meg a járvány terjedését a romániai iskolákban
Romániában az órarend tantárgyak szerinti tömbösítésével és az órák közti szünetek csúsztatásával próbálják csökkenteni a koronavírus-fertőzés terjedését a szeptember 14-én kezdődő új tanévben. Az erről szóló útmutatókat kedden tette közzé honlapján a bukaresti oktatási tárca, amely szervezési módszerekkel próbálja elérni, hogy az órákon részt vevő diákok minél kevesebb társukkal, illetve tanárral érintkezzenek.Emelkedik a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben
Újabb településeken emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának mennyisége. Békéscsabán, Budapest déli és központi területein, Debrecenben, Egerben, Miskolcon, Pécsen Székesfehérváron növekedő tendenciát mutattak ki a SARS-CoV-2 vírus örökítőanyagának mennyiségében a 35. héten végzett szennyvízvizsgálatok. A szennyvízben kimutatható koncentráció-növekedés 4–10 nappal előzi meg a tünetes megbetegedések számának növekedését – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden, a koronavirus.gov.hu oldalon.Meghalt egy beteg, 118-cal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt egy 74 éves idős beteg, és újabb 118 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu kedden.Itt van, mit üzent Kásler Miklós a diákoknak (videó!)
Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere hivatalos közösségi oldalán üzent az iskolát kezdő diákoknak, tanároknak és családjaiknak. A tárcavezető szerint kettős terhelés vár mindenkire, hiszen a tudás elsajátítása mellett a járványügyi ajánlások betartásának feladata is felmerül. A miniszter azonban úgy fogalmazott, hogy bízik a tanárokban és a diákokban és reményét fejezte ki, hogy a most induló tanév is eredményesnek bizonyul.Véget ért a vakáció, ma elindul a 2020/21-es tanév
Véget ért a nyári vakáció, ma reggel országszerte becsengetnek a köznevelési intézményekben. A koronavírus-járvány miatt fokozott óvintézkedések mellett, de hagyományos formában kezdődik meg a tanítás az iskolákban.Ajánljuk még
















