koronavírus
Keresztény-konzervatív politikus lehet Merkel utódja egy német lap szerint
A Szociáldemokrata Párt (SPD) néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminiszter lesz a kancellárjelöltjük a jövő ősszel esedékes német szövetségi parlamenti választásokon. Ezzel egyidőben elkezdődtek a találgatások a német sajtóban, hogy vajon ki vezeti majd az SPD-vel koalícióban kormányzó konzervatív uniópártok (CDU/CSU) listáját. Merkel hosszas regnálás után háttérbe húzódik, nem indul újra, az utódjának megválasztott Annegret Kramp-Karrenbauer pedig idén februárban jelentette be, hogy – a CDU számára gyenge eredménnyel zárult európai parlamenti és tartományi választások után – lemond pártelnöki tisztségéről – írja a Handelsbattra hivatkozva a Magyar Nemzet.Azoknak is vigyázniuk kell, akik már felgyógyultak a koronavírus okozta betegségből
Már pár héten belül nagyon visszaesik a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak zömének szervezetében az antitestek jelenléte – fedezték fel Izraelben, plazmadonorok vizsgálata során. Ennek értelmében tehát az sem élvez számottevő védelmet, aki már átesett a fertőzésen.A Dunaújvárosi Acélbikák játékosai is elkapták a koronavírust
A Dunaújvárosi Acélbikák férfi jégkorongklub felnőtt csapatának többsége elkapta a koronavírust. Az együttes a Facebook-oldalán kedden közölte, hogy a gárdából többen rosszul érezték magukat, ezért felkeresték háziorvosaikat, a szakemberek pedig tesztelésre kötelezték őket. A kedden elvégzett vizsgálatok eredménye a keret többségénél kimutatta a vírust. A klub arra kérte azokat, akik érintkeztek játékosaikkal az utóbbi időben, hogy maradjanak otthonukban. A Dunaújváros szerdán felkészülési mérkőzést vívott volna, amit már kedden lemondott.Berlusconi is elkapta a koronavírust
Silvio Berlusconi pozitívnak bizonyult a Covid-19-vírusteszten – jelentette be pártja, a Hajrá Olaszország (FI) kedden, hangsúlyozva, hogy a 83 éves politikus tünetmentes, és házi karanténban tartózkodik.Több kórházban is látogatási tilalmat rendeltek el a koronavírus terjedése miatt
A koronavírus okozta járványügyi helyzet miatt szerdától látogatási tilalmat vezettek be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (Honvédkórház); a korlátozás az intézmény valamennyi fekvőbeteg osztályára és bentlakásos szolgáltatást nyújtó telephelyeire érvényes.Több, mint portás, kevesebb, mint rendőr – Szolgálatba álltak az iskolaőrök (PS-videó)
A szeptemberi tanévkezdéskor 423 helyen léptek szolgálatba iskolaőrök – közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón. Az iskolaőrök toborzása további helyszínekre is folytatódik, hiszen máris kicsivel több igény van, mint amennyit jelenleg teljesíteni tudnak. Az első körben jelentkezők mintegy harmada bizonyult alkalmasnak a feladatra, így ők állnak most szolgálatba. Videónkban megszólal egy iskolaőr is, továbbá Maruzsa Zoltán, aki a járványhelyzet közepette elindított tanévről beszél.Nobel-díjasok tucatjai biztosították támogatásukról Joe Biden demokrata jelöltet
Nyolcvanegy Nobel-díjas biztosította támogatásáról Joe Bident, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltjét szerdán egy nyílt levélben, arra hivatkozva, hogy a volt alelnök "hajlandó meghallgatni a szakértőket", és korábban "mély megbecsülését fejezte ki a tudományos megoldások iránt a betegségekkel szemben".Ajánljuk még

















