Pesti Srácok

Több, mint portás, kevesebb, mint rendőr – Szolgálatba álltak az iskolaőrök (PS-videó)

A szeptemberi tanévkezdéskor 423 helyen léptek szolgálatba iskolaőrök – közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón. Az iskolaőrök toborzása további helyszínekre is folytatódik, hiszen máris kicsivel több igény van, mint amennyit jelenleg teljesíteni tudnak. Az első körben jelentkezők mintegy harmada bizonyult alkalmasnak a feladatra, így ők állnak most szolgálatba. Videónkban megszólal egy iskolaőr is, továbbá Maruzsa Zoltán, aki a járványhelyzet közepette elindított tanévről beszél.

Maruzsa Zoltán kijelentette, hogy az iskolában nincs helye az erőszaknak, ezért reagált a kormány az oktatási intézményekben az utóbbi időben markánsan erőszakos jelenségekre. Azokon a helyeken léptek szolgálatba az iskolaőrök, ahol a továbbképzés, az iskolapszichológus, a szociális munkás, a tantestület eddigi munkája nem volt elegendő a rend teljes körű fenntartásához.

– fogalmazott az államtitkár. Elmondta: az iskolaőröket speciális képzésen arra készítették fel, hogy az iskolai közegben fegyverhasználat nélkül, a jelenlétükkel fenn tudják tartani a rendet. Olyan helyszíneken kezdenek szolgálatot, ahol azt az intézményvezető ezt kezdeményezte. Eddig 423 helyszínen kezdték meg az iskolaőrök a tevékenységüket; további 55 helyszínre a toborzás, képzés folyamatban van. Mint mondta, a programban részt vevő intézmények köre változhat, felmerülhetnek új igények, és az is elképzelhető, hogy valahol nem lesz szükség egy idő után az iskolaőrre. A szolgálat egyúttal kiterjeszthető a nem állami intézményekre is. Maruzsa emlékeztetett, hogy az ellenzék részéről az iskolaőri rendszert ért bírálatok nem célvitát, hanem eszközvitát jelentenek, hiszen abban ötpárti egyetértés van, hogy nincs helye erőszaknak az iskolában.

PestiSracok facebook image

Sajátos jogokkal felruházva

Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a biztonságérzet növelésével, a prevencióval és a konfliktuskezelés támogatásával indokolta a programhoz kapcsolódásukat. 39 szakképzési centrumban 185 szakképzési intézmény jelezte szándékát, hogy részt venne a programban, de a helyettes államtitkár a kör bővülését szeretné a továbbiakban.

Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes arról beszélt, hogy másfél hónap állt rendelkezésükre egy teljesen új szervezet létrehozásához. Ismertette, hogy az iskolaőrök tanítási időben teljesítenek szolgálatot, sajátos jogokkal vannak felruházva, egyenruhában végzik a munkájukat, szolgálati igazolványuk, jelvényük van, és rendelkeznek kényszerítő eszközzel, így bilinccsel, gumibottal és könnygázspray-vel – utóbbiak használatára csak kiemelten indokolt esetben kerülhet sor. A feladatuk a pedagógusok, nevelők, oktatók munkájának biztosítása, a személyüket érő támadások megelőzése. Nevelési-oktatási kérdésekben nem, csak biztonsági kérdésekben fogalmazhatnak meg javaslatot.

– rögzítette. A szolgálatra 1409 fő jelentkezett, bő egyharmaduk felelt meg az elvárásoknak, a többieket jellemzően a fizikai és a pszichológiai alkalmatlanság miatt rostálták ki a szigorú kiválasztási folyamat során. A kiválasztott leendő iskolaőrök pedagógiai, pszichológiai és rendészeti képzést kaptak. A toborzás folytatódik, hiszen amellett, hogy új igények is megjelenhetnek, 55 – főleg budapesti, Pest és Bács-Kiskun megyei – intézménybe egyelőre nem jut iskolaőr; a cél az, hogy szeptember végére megoldódjon a helyzet. Az ősz során a rendőrség minden érintett intézményt felkeresve ki is értékeli az új szolgálat első tapasztalatait.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.