koronavírus
Bulgáriában ismét rekordot döntött az új fertőzések száma
Bulgáriában ismét rekordot döntött az újonnan megfertőződöttek száma, egy nap alatt 330-an betegedtek meg a kórban – közölte csütörtökön a helyi egészségügyi minisztérium.Több amerikai államban kötelezővé tették a szájmaszk viselését az utcákon
Az Egyesült Államok több tagállamában kötelezővé tették szerdán az utcán is a szájmaszkot. Ohióban, Minnesotában és Indianában is folyamatosan emelkedik az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, és ezért mindhárom államban mindenkinek előírás lesz a védőeszköz viselése az utcán és a munkahelyen egyaránt.Tizenhétezer hamisított koronavírus-tesztkészletet foglaltak le egy nemzetközi csalásellenes műveletben
Tizenhétezer hamisított koronavírus-tesztkészletet foglaltak le egy nagyszabású nemzetközi csalásellenes művelet keretében, amelyben esetlegesen veszélyes italok, élelmiszerek és gyógyszerek után kutattak - közölte szerdán Lyonban a nemzetközi rendőrségi szervezet, az Interpol.Németh Szilárd: Most is meg kell védeni a keresztény Európát
Hasonló a helyzet most is, mint a nándorfehérvári diadal idején; a keresztény Európát most is a közép-európai nemzeteknek kell megvédeniük - nyilatkozta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szerdán a közmédiának. Németh Szilárd azt is hangsúlyozta, hogy már nem csak a bevándorlás és a terrorizmus jár "kéz a kézben", hanem a bevándorlás és a koronavírus-járvány is. Így már nem csak közbiztonsági és terrorizmus elleni intézkedésről, hanem a járványügyi helyzetről is szó van. Az államtitkár azt is elmondta, hogy a Magyar Honvédség teljes képességével védi a határokat.Szijjártó Péter a vírus ellenszeréről is tárgyalt a katari külügyminiszterrel
A magyar és a katari orvostudományi egyetemek és klinikái együttműködnek a koronavírus ellen hatékonynak bizonyuló gyógyszeralapanyagok tesztelésében és fejlesztésében – állapodott meg a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a katari kollégájával és az energetikai valamint az ipari miniszterrel folytatott videokonferencián.Romániában több, mint ezer fertőzöttet diagnosztizáltak egy nap alatt
Romániában meghaladta az ezret az egy nap alatt, illetve a 40 ezret a járvány kezdete óta diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma.Koronavírus - Megint felszökött a fertőzöttek száma Ukrajnában
Néhány napi alacsonyabb növekmény után szerdára ismét megugrott a koronavírus-fertőzéssel azonosítottak száma, egy nap alatt nyolcszáznál is többet jegyeztek fel, viszont többen gyógyultak meg, mint ahányan megbetegedtek - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.Orosz miniszterelnök: az egészségügy felkészült a második hullámra
Az orosz egészségügy készen áll az olyan kihívásokra, mint amilyen a Covid-19-világjárvány második hulláma - jelentette ki Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök szerdai moszkvai parlamenti meghallgatásán.Romániában a főváros környékén van a legtöbb, a Partiumban a legkevesebb fertőzés
Romániában a fővárosban és további négy környező megyében észlelték múlt héten a koronavírus-fertőzések több mint 43 százalékát, míg a magyar határ közelében lévő partiumi térségben volt a legkevesebb megbetegedés - derült ki a közegészségügyi hatóság (INSP) elemzéséből, amelyet szerdán ismertetett a Hotnews.ro hírportál.Ajánljuk még









