Pesti Srácok

Szijjártó Péter a vírus ellenszeréről is tárgyalt a katari külügyminiszterrel

Szijjártó Péter a vírus ellenszeréről is tárgyalt a katari külügyminiszterrel

A magyar és a katari orvostudományi egyetemek és klinikái együttműködnek a koronavírus ellen hatékonynak bizonyuló gyógyszeralapanyagok tesztelésében és fejlesztésében – állapodott meg a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a katari kollégájával és az energetikai valamint az ipari miniszterrel folytatott videokonferencián.

Szijjártó Péter a közösségi oldalán olvasható bejegyzésben hangsúlyozta, a katari kormány sokat tesz a koronavírus ellenszerének megtalálására, ezért abban állapodtak meg, hogy támogatják az orvostudományi egyetemeik és klinikáik közötti együttműködést a Covid-19 ellen talán hatékonynak bizonyuló gyógyszer-alapanyagok tesztelésével és fejlesztésével összefüggésben. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a Qatar Airways sokat segített a keletről hazatérni kívánó magyar állampolgárok hazautaztatásában azzal, hogy április végéig fenntartotta budapesti járatait, jelenleg pedig már heti 4 járatot üzemeltetnek a két főváros között.

A virtuális találkozó során megállapodtak a két ország diplomáciai akadémiái közötti együttműködésben és egy ösztöndíjprogram létrehozásában arabul tanuló magyar egyetemisták számára.

PestiSracok facebook image

- közölte Szijjártó Péter.

Forrás: Facebook/Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.