koronavírus
Az érdi polgármester szerint "volt jótékony hatása" a járványnak
Egészen megdöbbentő módon értékelte a járványidőszakot Érd SZDSZ-esből lett független polgármestere, Csőzik László, aki szerint "volt jótékony hatása" is a koronavírus-pandémiának.Új maszkgyártó gép kezdte meg működését Budapesten
Új maszkgyártó gépet állított üzembe az állami tulajdonú Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Budapesten – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a társaság telephelyén tartott szerdai sajtótájékoztatón.Harminc fertőzöttet találtak egy szicíliai karanténhajón
Olaszországban harminc illegális bevándorlóról bizonyosodott be, hogy koronavírus-fertőzött. A kórt egy szicíliai karanténhajón mutatták ki, amelyen mintegy kétszáz ember tartózkodik. Az Agrigento melletti Porto Empedocle kikötőjében horgonyzó Moby Zaza komphajón harminc beteget különítettek el. További három embert kórházba szállítottak, köztük egy várandós nőt. A hajót július 13-áig vesztegzár alatt tartják. A Moby Zaza a második hajó, amelyet az érkező migránsok karantén alá helyezésére használnak a szicíliai vizeken.Fidesz: Ma megbecsülésre, nem megalázásra számíthatnak az egészségügyi dolgozók
Ma megbecsülésre, nem megalázásra számíthatnak az egészségügyi dolgozók – hangsúlyozta a Fidesz a Semmelweis-nap alkalmából kiadott közleményében.Kásler: Szerdán kapja meg 170 ezer egészségügyi dolgozó a bruttó 500 ezer forintos juttatását
170 ezer egészségügyi dolgozó kapja meg bruttó 500 ezer forintos juttatását a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásáért szerdán, illetve a napokban; az egyszeri, rendkívüli jutalomra a kormány 101 milliárd forintot biztosít – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, Budapesten.Merkely Béla: Alacsony volt hazánkban az átfertőzöttség
10 575 PCR-tesztből mindössze három lett pozitív a csaknem 18 ezer ember bevonásával májusban végzett országos, reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton – jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője szerdán, az eredményekről tartott sajtótájékoztatón.Koronavírus – Elhunyt egy idős krónikus beteg és két új fertőzöttet regisztráltak hazánkban
Elhunyt egy idős krónikus beteg, és kettővel, 4157-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, az elhunytak száma így 586-ra emelkedett, 2714-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 857. Az aktív fertőzöttek 38 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 48 százaléka budapesti. 169 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 8-an vannak lélegeztetőgépen, 1412-en vannak hatósági házi karanténban és eddig 277 750 mintavétel történt – derül ki a kormányzati oldalon közölt friss tájékoztatóból.Nézőpont: Orbán Viktor a járványkezelés nyertese
Egyértelműen növekedett az Orbán Viktor munkájával elégedettek aránya a koronavírus-járvány kezelésének következtében; jelenleg a magyar társadalom 62 százaléka elégedett a miniszterelnöki munkájával – közölte legfrissebb, ezer ember megkérdezésével készített közvélemény-kutatása eredményét a Nézőpont Intézet.Tíz játékos elkapta a koronavírust a váci kézilabdacsapatnál
Tíz játékosnak pozitív lett a koronavírus-tesztje a női kézilabda NB I-ben szereplő Váci NKSE csapatánál. A múlt héten több játékosnál is jelentkeztek a tünetek - íz- és szagérzékelés-vesztés -, ezt követően PCR-tesztet végeztek a csapat tagjainál, és tíz kézilabdázónak is pozitív lett az eredménye. A pozitív teszteredményt kapott játékosok szinte teljesen tünetmentesek, de a szabályok szerint rájuk két hét karantén vár, ezért leghamarabb július 20-án kezdheti újra a csapat a közös munkát.Ajánljuk még









