koronavírus
Az Egyesült Államokban aggódnak az élelmiszer-ellátásért
Az Egyesült Államokban az új típusú koronavírus járványa miatt bezárnak a vágóhidak és a húsfeldolgozók, ennek következtében sokan aggódnak az élelmiszer-ellátásért. A nagy agrárállamokban – Iowában, Dél-Dakotában, Pennsylvaniában – egymás után zárnak be a vágóhidak és a nagy húsfeldolgozó üzemek, részben, mert a dolgozóik között sokakat diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel, részben pedig a járvány terjedése miatti elővigyázatosság okán.Franciaországban 17 ezer fölé emelkedett a halottak száma, de megkezdődött a kórházi betegek számának csökkenése
Franciaországban 17 ezer fölé emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma, akik közül 10 643-an vesztették életüket kórházban – közölte szerda este Jérome Salomon, a francia egészségügyi tárca járványügyi igazgatója, aki ugyanakkor kiemelte, hogy 513-mal kevesebb beteget ápolnak kórházban, mint 24 órával ezelőtt, miután szerdán először már többen voltak a gyógyultan távozók, mint az új betegek.Karácsony Gergely járványügyi tevékenysége olyan, mintha az Ékszer TV szélhámosai irányítanák a jegybankot
Önmagát már lehülyézte, de ennél jobban még nem mélyedt el tennivalóinak tengerében Karácsony Gergely, aki láthatólag egyfajta svéd modellt igyekszik meghonosítani Budapesten. A licence lényege: minden lehetséges kommunikációs csatornán megmagyarázza, hogy miért nem tesz semmit a koronavírus-járvány megfékezésére, miközben tehetetlensége miatt emberek veszítik életüket, mindezt pedig a kormányra fogja. Ha valaki naivan szemlélné a főpolgármester előre menekülését, az azt hihetné, hogy bokros teendői közben folyamatosan lohol a diktatúra gaz sajtópribékjei elől, holott az igazság az, hogy a semmittevés, mint tevékenység felépítését gondos kezek marketingelték össze már hetekkel ezelőtt, amikor már tudni lehetett, hogy a járvány súlyos vagy halálos kimenetelű eseteinek száma minden bizonnyal emelkedni fog. Gondosan építették fel a semmittevés brandjét, mert annak megálmodói is tisztában voltak már régebben is Karácsony képességeivel, és jól tudták: cselekedni nem fog, így maradt a mindig mindent megmagyarázás bármeddig húzható lehetősége.Tarlós Karácsony viselkedéséről: Nem lehet elmenekülni a politikai felelősség elől
A volt főpolgármester is megszólalt azzal kapcsolatban, hogy Karácsony Gergely az elmúlt hetekben mást sem csinál, csak hárítja a felelősséget magáról és panaszkodik a számára végtelen lehetőséggel és segítő kérdéssel szolgáló ellenzéki sajtónak. Tarlós István szerint folyamatosan másra mutogatni egy idő után unalmas és hiteltelen.A szlovén államfő támogatja a hadsereg bevetését a határokon
Borut Pahor szlovén államfő támogatja Janez Janša kormányfő azon törekvését, hogy a hadsereg bevethető legyen a határok védelmében ugyanolyan jogkörökkel, mint a rendőrség – írta a helyi sajtó.Von der Leyen végül megtalálta az EU szerepét: a rendkívüli intézkedések feloldásának összehangolását szorgalmazza
Csakis az lehet kellően sikeres és pozitív hatással az Európai Unióban (EU) a társadalmi és gazdasági helyreállásra, ha a tagállamok uniós szinten összehangolják a koronavírus-járvány visszaszorítására hozott rendkívüli intézkedéseik feloldását – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, a járvány leküzdését célzó, hosszabb távú uniós stratégia bemutatásakor, szerdán.Alex Soros reklámozza azt a cikket, amelyben Haiti tömeggyilkos diktátorhoz hasonlítják Orbán Viktort
Alex Soros, a milliárdos tőkespekuláns Soros György fia az Instagram-oldalán osztott meg egy cikket, amely a Project Syndicate portálján jelent meg, ami köztudottan a magyar származású amerikai üzletemberé. A cikk szerzője a haiti származású, kongói születésű amerikai diplomata, Patrick Gaspard, aki mi máson húzta volna fel magát, mint hogy a magyar kormány a koronavírus-járvány megfékezése érdekében különleges jogrendet vezetett be. Gaspard még a szint legalját súroló magyar balliberális ellenzéken is túltesz, ugyanis Orbán Viktort egyenesen a Haitit egykor vasmarokkal irányító tömeggyilkos diktátorhoz, Papa Dochoz hasonlítja.Görögország tucatnyi, felnőtt kísérő nélküli gyereket küldött migránstáboraiból Luxemburgba
Görögország tucatnyi, felnőtt kísérő nélküli gyereket küldött szerdán túlzsúfolt migránstáboraikból Luxemburgba, és – Athén reményei szerint – további 1600-at fog más országokba áttelepíteni. A gyerekek 11 és 15 életév közöttiek; a legtöbben Afganisztánból, illetve Szíriából származnak.Allah legkisebb katonái: a radikális iszlám szövetségesként tekint a koronavírusra a Nyugat elleni harcban (PS-vírusvlog)
Miközben a politikai és a gazdasági élet vezetői szolidaritásra és összefogásra hívják a nemzeteket a koronavírus elleni harcban, a radikális iszlám szövetségesként, fegyvertársként tekint a pusztító vírusra. Az al-Kaida amiatt örvendezik, hogy a járvány egy hét alatt több embert gyilkolt meg az USA-ban, mint ahányan meghaltak a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban. Eközben a muszlimok Európában sem tétlenkednek, igyekeznek a maguk hasznára fordítani a járványt. Megdöbbentő felvételek a mai PestiSrácok.hu vírusvlogban.Ajánljuk még









