koronavírus
A svédek állatoknak szánt szerekkel altatják fertőzött betegeiket
Svédország különutas politikájának hatására gyakorlatilag kontrollálhatatlanul elszabadult a skandináv államban a koronavírus, a kormány azonban kitart elképzelései mellett. A számtalan tudós, értelmiségi által ellenzett döntések mára oda vezettek, hogy az északi államban általános hiány alakult ki az egészségügyben a legalapvetőbb felszerelésekből és gyógyszerekből is. A svéd sajtó pedig már arról ír, hogy a koronavírus-fertőzöttek altatásához - a hiányos ellátottság miatt - állatoknál használt szereket kezdtek az egészségügyi intézmények alkalmazni.A Zsidó Világkongresszus elnöke köszönetet mondott Orbán Viktornak a Mazsihisz Szeretetkórház támogatásáért
Levélben mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnöknek Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke a budapesti Mazsihisz Szeretetkórház támogatásáért és a felújításához nyújtott kormányzati segítségért; valamint azért, hogy a kormány - többek között a magyar zsidó közösséggel összefogva - bátor küzdelmet folytat a koronavírus-járvány ellen - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden.Nyílt levélben bírálják a Kínai Kommunista Pártot a járvány kezelése miatt tudósok, politikusok
Több mint száz politikai szereplő, tudós és aktivista szerte a világból kedden közzétett nyílt levélben bírálta a Kínai Kommunista Pártot (KKP) a koronavírus-járvány kezeléséért. A KKP információ-befolyásolása miatt az Egészségügyi Világszervezet kezdetben alábecsülte a vírus veszélyességét- olvasható a szóban forgó levélben. Az aláírók - európai, amerikai és ausztráliai akadémikusok, jogászok, elemzők - mindenekelőtt a "félelem kultúráját" vetik a KKP szemére, azt, hogy elhallgatott a világ elől a járvány elleni küzdelem szempontjából létfontosságú információkat.Palkovics László: a gazdaságvédelmi akcióterv kiemelt célja a munkahelyek védelme, helyreállítása és újak teremtése
A vállalkozások 2020. április 15-étől pályázhatnak a kutatás-fejlesztési bértámogatásra, április 16-ától pedig az általános munkahelyvédelmi bértámogatásra - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a gazdasági élet képviselőivel tartott videókonferencián 2020. április 14-én, Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keddi közleménye szerint.Bangóné pánikot kelt és orvosokkal szembeni politikai leszámolásról vizionál
Miközben hazánk európai viszonylatban is igen hamar elkezdte a járványra való felkészülést annak érdekében, hogy képes legyen ellátni a magyar egészségügyi rendszer mindenkit, aki sürgős orvosi segítségre szorul, akár koronavírustól szenved, akár más súlyos rendellenesség okozza a panaszait, az ellenzék próbál pánikot kelteni és politikai hasznot kovácsolni a veszélyhelyzetből. Néhány hét alatt átszervezték a kórházakat, megnövelték a kapacitásokat, tonna számra érkeztek az országba védőfelszerelések, rengeteg lélegeztetőgépet rendeltek, és számos új intenzív ágyat alakítottak ki országszerte a kijelölt intézményekben, sőt európai viszonylatban egyedülálló mobil járványkórházat építettek. A profi felkészülésen már ez ellenzék üdvöskéi sem találnak fogást, ám most is álhírekkel próbálják heccelni a nyilvánosságot. Bangóné Borbély Ildikó orvosokkal szembeni politikai leszámolásról vizionál és igyekszik pánikot kelteni.A miniszterelnök reggelije: képpel üzent Orbán Viktor
Sejtelmes üzenetet posztolt hivatalos Facebook oldalán Orbán Viktor miniszterelnök. A közzétett fotón a kormányfő asztala látható a friss napilapokkal, kávéval és némi harapnivalóval. A kép mellé azt írta: "Harmincnegyedik nap. Lapszemle."A vízzel nem terjed a koronavírus, kiváló minőségű a csapvíz Magyarországon
Kiváló minőségű a csapvíz Magyarországon, annak köszönhetően, hogy a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer - közölte a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) kedden az MTI-vel. Nagy Edit, a szövetség főtitkára a közleményben hangsúlyozta, hogy folyamatosan egyeztetnek a többi Európában működő szakmai szövetséggel, ezért meg tudják erősíteni a WHO és az ENSZ által kiadott tájékoztatást, amely kimondja, hogy az ivóvíz nem terjeszti (nem szállítja) a Covid-19 vírust.Német járványügyi vezető: hónapokig tart még a védekezés
Nem sikerült még elnyomni a koronavírus-járványt Németországban, de a vírus terjedésének lassítására tett intézkedések sikeresek - mondta a német Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője kedden Berlinben, hangsúlyozva, hogy az első hullám levonulása után is hónapokig tart majd a védekezés. Lothar Wieler tájékoztatóján kiemelte: jó hír, hogy az igazolt fertőzöttek száma nem emelkedik már annyira gyorsan, mint a járvány elején, a fertőzöttek több, mint 50 százaléka már legyőzte a vírust, és a jelenlegi ütem alapján nem kell tartani az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésétől.Bank360.hu: százezrek folytatják hiteleik törlesztését
Százezrek folytatják hiteleik törlesztését a moratórium ellenére a Bank360.hu összesítése szerint. A szakportál keddi, banki információk alapján közölt tájékoztatása szerint a hitelesek mintegy 20-30 százaléka élt már a törlesztés folytatásának lehetőségével.Ajánljuk még









