koronavírus
Hajnalban az operatív törzs ülésén kezdte Orbán Viktor a napot (videó)
Hat óra előtt pár perccel a Belügyminisztériumból üzent a kormányfő Facebook-oldalán, aki az operatív törzs reggeli ülésére érkezett meg elsőként.Fábry Kornél: Mindenképpen megtartanánk az eucharisztikus kongresszust
Az eszünkre hallgatva koncentráltan szüneteltetnünk kell a közvetlen emberi kapcsolattartást, ezért vasárnaptól nem lesznek szentmisék hazánkban – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Fábry Kornél atya, az eucharisztikus kongresszus főtitkára, aki szerint a koronavírus-járvány ráirányíthatja figyelmünket a legalapvetőbb egzisztenciális kérdésekre.Korlátozzák a londoni metróforgalmat a koronavírus miatt
Korlátozzák csütörtöktől a londoni metróvonalak forgalmát, hogy a hálózat jobban ki tudja szolgálni az új típusú koronavírus okozta járvány megfékezésén dolgozó egészségügyi szakszemélyzet közlekedési igényeit.Franciaországban megugrott a halálos áldozatok száma a koronavírus miatt
A Franciaországban kihirdetett általános karantén második napján több, mint 50 százalékkal nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, a fertőzötteké pedig meghaladta szerdán a 9 ezret, miközben a kijárási korlátozásokat megszegőkre 4 ezerszer szabott ki bírságot a rendőrség.Egyetlen újabb esetet sem jelentettek a járvány kínai gócpontjának számító Vuhanból
Egyetlen újabb esetet sem jelentettek szerda éjfélig a járvány kínai gócpontjának számító, közép-kínai Vuhanból, ahonnan az új koronavírus terjedése tavaly év végén elindult. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtöki közlése szerint a járvány kitörése óta először Vuhan városában egy nap alatt egyetlen újabb fertőzöttet sem diagnosztizáltak, miközben Hupej tartomány egyéb részeiről már egy hete nem adtak hírt új betegről.Donald Trump 250 milliárd dolláros segélycsomagot írt alá a koronavírus megfékezése érdekében
Donald Trump amerikai elnök szerda este aláírta azt a 250 milliárd dolláros segélycsomagot, amelyet pár órával korábban fogadott el a képviselőház után a szenátus is – jelentette be a Fehér Ház helyi idő szerint szerda éjjel.Száz felett az angliai halálos áldozatok száma, péntektől bezárnak az iskolák
Száz fölé emelkedett szerdára az új típusú koronavírus okozta járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. Boris Johnson brit miniszterelnök bejelentette, hogy péntektől további intézkedésig bezárnak az iskolák.Ajánljuk még

















