körözési toplista
Angliában csaptak le az egyik legkeresettebb magyar bűnözőre
Angliában bujkáló körözött szökevényeket fogott el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A két letartóztatott egyike a top 50-es magyar körözési listán is szerepelt, míg a másikat három ország is kereste.Négy éves körözés után kapták el a magyar embercsempészt
Négy év bujkálás után Ausztriában tartóztattak le egy magyar embercsempészt. A férfi rajta volt a legkeresettebb bűnözők ötvenes listáján is.Öt éve keresték, most elkapták a magyar topbűnözőt
Öt éve keresték a hatóságok a most ötven éves magyar nőt, aki a börtön elől szökött meg 2016-ban. Tegnap egy bajor kisvárosban elfogták – írta honlapján a rendőrség. A nő rablás és más bűncselekmények miatt kapott 5 év fegyház és 7 hónap börtönbüntetést – írták. A tájékoztatás szerint a bűncselekmények súlyossága miatt a legkeresettebb bűnözők top 50-es listájába is bekerült.Elfogtak egy magyar férfit, aki az ötven legkeresettebb bűnöző közé tartozik
Nemzetközi együttműködésnek köszönhetően fogták el az egyik legkeresettebb magyar szexuális ragadozót, M. Gyula Dávidot. A rendőrség közleménye szerint a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszak, szexuális kényszerítés és kábítószerrel visszaélés rendelte el a miskolci M. Gyula Dávid körözését.A rendőrség TOP 50-es listáján szereplő bűnözőt fogtak el
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Alosztály és a Német Célkörözési egység fejvadászai nemzetközi együttműködés eredményeképpen elfogták K. Istvánt a németországi Schweinfurtban csütörtökön. A férfi a rendőrség által közzétett körözési listán, a TOP 50-ben azért szerepelt.A közösségi médiára is számít a rendőrség a körözött bűnözők elfogása érdekében
Új lehetőségként a közösségi média híreket megosztó tulajdonságára is alapoz a rendőrség új körözési toplistája, amelyet a hatóság egyebek mellett ennek jegyében frissített fel. Az adatbázisban immár nemcsak a bűnelkövetők, hanem eltűnt emberek, holttestek, azok megtalált részei, az ellopott tárgyak, állatok adatait is közzéteszik. Ezek megoszthatók a közösségi oldalakon, és amikor a körözéseket visszavonják az illetékesek, a posztok is automatikusan frissülnek.Ajánljuk még