korrajz
Ma is a kommunista pusztítást nyögi a magyar vidék
A vidék, illetve benne az Egyház, az arisztokrácia és a parasztság megtörését mutatta be a Terror Háza Múzeum podcastsorozata, a Korrajz legutóbbi adása. A kommunista diktatúra a régi Magyarország megtartó erőit zúzta le véglegesen a kényszerkollektivizálással. A kommunizmus hazai hatalomátvétele ezzel, a Kádár János belügyminisztersége alatt elindított, majd Kádár János diktatúrája idején befejezett folyamat keretében ment végbe, a hatását pedig máig érezzük, hiszen annak az összehangolt működésnek, stabilitásnak és természetközeliségnek a helyébe, amit elvett az országtól, azóta sem került semmi. A legkártékonyabb kommunista trükk és az azzal szembeni népi ellenállás történetét Ö. Kovács József történész mutatta be. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. "Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.