korrupt baloldal
Tóth Edina: néha azt érzem, hogy Brüsszelben karddal harcolunk a szuperszonikus fegyverek ellen – Mi kérdezünk
Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője volt a Mi kérdezünk vendége, aki az Európai Parlamentben 2019 óta képviselő, előtte pedig 15 évig volt az Európai Néppárt tanácsadója. A képviselő beszélt az utóbbi évek magyargyűlöletéről, amely a korrupt európai baloldal részéről folyamatosan tetten érhető, valamint arról a magyar baloldalról is, amely Európában egyedülálló módon nem tart semmilyen nemzeti minimumot és csak ártani akar a saját hazájának. Tóth Edina szerint olyan mértékű az elnyomás és a cenzúra, hogy úgy érzi, karddal kell harcolniuk a szuperszonikus fegyverek ellen, de elmondása szerint nem adják fel, a jövőre esedékes EP-választásokon mind magyar, mind európai szinten erős szereplést vár a jobboldaltól. A beszélgetés során szóba került a klímavédelem is, ami a baloldal számára csupán üres szó, Tóth pedig egy kitűnő példával szemléltette a baloldal képmutatását, hiszen klímavédelmi ügyekben magyarként csak és kizárólag ő szólal fel az Európai Parlamentben, a magyarországi baloldal közül SENKI. A brüsszeli baloldali korrupció is terítékre került: a fideszes EP-képviselő elmondta, hogy bár hihetetlen, de mintha mi sem történt volna, úgy állnak hozzá a súlyos erkölcsi válságban lévő baloldali képviselők, Eva Kaili és társai pedig minél korábban vissza akarnak térni a politikába. Nézzétek meg a beszélgetést, hiszen nemcsak a brüsszeli boszorkánykonyhákról, hanem a hazai baloldal elképesztő viselkedéséről, valamint a valódi klímapolitikáról is szó esik. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után