kötelező betelepítés
Vona támogatja az Alaptörvény módosítását
A Jobbik elnöke jónak, támogathatónak ítélte a kormány alaptörvény-módosító javaslatát, ugyanakkor jelezte, tartalmi jellegű módosításokat vetnek fel a keddi ötpárti egyeztetésen. Hozzátette, továbbra is személyes találkozót kér a kormányfőtől, amire a héten sor kerülhet.A DK-nak köszönhető, hogy Orbán nem tudta átverni az országot?
A Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke szerint az alaptörvény módosítását kezdeményező javaslatával Orbán Viktor miniszterelnök nem megvédte, hanem átverte Magyarországot. Molnár Csaba a javaslatot minősítve úgy fogalmazott, az „olyan lett, mint a vőlegény a nászéjszakán szerszám nélkül".Parlament előtt az alaptörvény-módosítás
Beterjesztette az Országgyűlésnek Orbán Viktor miniszterelnök az alaptörvény módosítását kezdeményező javaslatát, amely tiltaná külföldiek Magyarországra telepítését az erre vonatkozó hatályos magyar eljárásrend megkerülésével . A változtatás értelmében bekerül az alaptörvénybe, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.A levélszavazatok több mint 80 százaléka érvényes
Véglegesítette a népszavazásra szombat éjfélig beérkezett levélszavazatok számát a Nemzeti Választási Iroda (NVI). A vasárnap reggeli adatok szerint a szombat délelőtt beérkezett levélszavazatok száma 814 volt, azóta azonban az NVI összeszámolta a szombat dél és éjfél között beérkezett levélszavazatokat is, így a végleges szombati adat 2330.Fogjuk szaván Kósát! – Igenszavazatra buzdított Fodor
A Magyar Liberális Párt (MLP) az európai értékeket próbálta képviselni ebben a kampányban, a vasárnapi népszavazáson pedig az igen szavazat az egyetlen kormányellenes tett - mondta Fodor Gábor országgyűlési képviselő, az MLP elnöke kampányzáró sajtótájékoztatóján.Gyucsány: A kormány is érzi, hogy el fogja bukni a népszavazást
Az elmúlt napok, hetek dacára a kormány is érti és érzi, hogy a kampány eredménytelen lesz, a népszavazás el fog bukni, a jóhiszemű, demokratikus Magyarország pedig győzni fog - jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke szombati, a Parlament előtt tartott kampányzáró sajtótájékoztatóján, miközben a párt szimpatizánsai élőláncot vontak az épület köré.Kósa szerint belpolitikai tekintetben is perdöntő lesz a népszavazás
A vasárnapi kvótanépszavazáson az eredmény lesz a perdöntő Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint. A nemek győzelme azt jelenti majd, hogy a magyarok arra kötelezik a parlamentet és a kormányt, ne engedje át Brüsszelnek a nem magyar állampolgárok beengedéséről szóló döntés jogát. Ha viszont az igenek győznének, a kormánynak vissza kellene adnia mandátumát, majd előrehozott választás következne - fejtette ki Kósa Lajos.Államtitkár: Juncker továbbra sem tett le a menekültek szétosztásáról
A kötelező betelepítési kvótáról szóló októberi 2-i népszavazás időszerűbb, mint valaha - nyilatkozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba úgy fogalmazott, hogy Brüsszel tovább erőlteti a kvótacsomagot."Megvettek kilóra, Gyula?" - Nekiestek a szocialisták a kvótáról összevissza beszélő pártelnöküknek
Egymásnak estek a szocialisták azok után, hogy pártelnökük, Molnár Gyula bejelentette, az MSZP kész támogatni a kormányt a kvótaellenes harcban. Molnár Gyula úgy felkavarta a szocialista szavazók érzelmeit, "mint Mari néni a böndős kását". A szocialista érzelmű facebookozók aggkori szenilitásról beszélnek, és arról, hogy kilóra megvették a pártelnököt. A vita Lendvai Ildikó Facbook-oldalán járt csúcsra. A hozzászólók szerint az MSZP bojkottkampánya is hiteltelenné vált, mert olyan „mint amikor a kecske a szájából kilógó káposztalevelekkel bizonygatja, hogy nem ő ette meg”. Többen nem is tudják, most kell -e szavazni menni, vagy nem kell.Ajánljuk még

















