kovács andrás
Milliókkal segítene a kormány, de a balosoknak ez sem kell – Polbeat Gyurákovics Andreával és Kovács Andrással
44 milliárd forint támogatást oszt szét a kormány 156, 10 ezer lakos feletti önkormányzat között – jelent meg hétfőn a rendelet a Magyar Közlönyben. A vidéki önkormányzatok mellett 17 budapesti kerület is részesül az egyenként több százmilliós támogatásban. Láng Zsolt kormánybiztos szerint a támogatásokat nem pártpreferencia alapján osztották szét, ám szembeötlő, hogy több kerület is kimaradt a pénzosztásból, köztük 5 DK-s, és a Baranyi Krisztina vezette Ferencváros is. Ennek mindössze annyi az oka, hogy ezen önkormányzatok polgármesterei nem voltak hajlandóak egyenként leülni tárgyalni a támogatás összegéről, vagyis a dacolásuk miatt a kerületük lakói több százmillió forinttól esnek el. Az újabb baloldali hisztiről és a kormányzat újabb támogatásáról Gyurákovics Andreával, a Fidesz–KDNP ferencvárosi frakcióvezetőjével és Kovács Andrással, az Origo újságírójával beszélgetünk. Jöjjenek el az élő adás felvételére, a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőbe csütörtök este hétre, vagy kövessék a műsort ITT élőben, illetve a PS TV YouTube-csatornánkon!Máris kifizetheti az ötmilliót Kovács Andrásnak Márki-Zay
A baloldali listavezető azt mondta kedd este, ötmillió forintot ajánl fel azért cserébe, ha valaki vele kapcsolatban bizonyítja, hogy megszüntetné a rezsicsökkentést, beengedné az országba a migránsokat, fizetőssé tenné az egészségügyet, Indiába küldené műtétre a magyar embereket, és bezáratna sürgősségi osztályokat és szülészeteket. Kovács András, az Origo újságírója, Márki-Zay nyilatkozatai között szemezgetve az összes állításra talált bizonyítékot, úgy fest joggal tart igényt az MZP által felajánlott ötmillió forintra.Politikai Hobbista: Legyél meleg! – üzeni az Amnesty International (Videó!)
Vagy nagyon buták, vagy nagyon szolgalelkűek – csak ez a két magyarázat létezik az AmnestyInternational legújabb plakátkampányára, amiben azt hirdetik, hogy „Legyél meleg!” Buták, mert nem fogták fel, hogy ilyen plakátok után nem igazán hihető, hogy ők senkit nem akarnak meggyőzni. Vagy szolgalelkűek, mert nem mertek szólni a külföldi gazdinak, hogy magyarul illik odatenni egy akár szócskát. Hogy: „Legyél akár meleg, az emberi jogok téged is megilletnek.” Ebben az esetben csak azon nevettünk volna, hogy Gyurkabácsi pénzéből az AI simán a magyar alaptörvény XV. cikkét népszerűsíti, amelyben szerepel a következő bekezdés: „Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.”A svédeknek is elegük van a bevándorlásból – 30 százalék közelében a Svéd Demokraták
A kutatási eredményből jól látszik, hogy a svédeknek egyre inkább elegük van a hagyományos pártokból, a bevándorlás okozta súlyos bűncselekményekből – szemlézi a mandiner.hu Kovács András Facebook-oldalát. Szinte minden illegális és erőltetett migrációtól sújtott országban ugyanez a trend figyelhető meg. A helyi sajátosságoktól függően eltérő mértékben ugyan, de a bevándorlást támogató jobb- és baloldali pártok folyamatosan veszítik el a választók támogatását, és egyre erősödnek a markánsan konzervatív, nemzeti elkötelezettségű mozgalmak.Összetörnek a német VB-álmok? - Nacsa-Pindroch-Kovács-Szarvas Polbeat Extra a foci VB-ről (élő 19:40-től!)
Ma este is Polbeat Extrával jelentkezik a PestiSrácok.hu a Belvárosi Foci Moziból. Szarvas Szilveszter műsorvezetése mellett Nacsa Lőrinc IKSZ-elnök, Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa és Kovács András, az Origo újságírója a német-svéd tétmérkőzést beszéli ki, mert ma este kiderül, összetörnek-e a német VB-álmok, vagy továbbra is alaptétel marad, hogy a foci egy olyan játék, amelyet 22-en játszanak és a végén mindig a németek nyernek. A Polbeat Extrában a magyar válogatott jövője és Marco Rossi szövetségi kapitány kinevezése is szóba kerül."Nem Lajosnak van atomja, az Origo a pusztító fegyver" - Itt a Dévényi-Kovács sajtóvita a Polbeatből!
Kemény és durva vita robbant ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő műsorában a Heti Válasz és a Hír TV újságírója, Dévényi István, és az origós Kovács András között a vezető jobboldali hírportálról és a szemben álló médiavilágokról. Dévényi István ugyanis a Polbeatben azt mondta, az Origo.hu olyan atombomba, ami mindenkit tönkretesz, és egy olyan portál, amely gonosz politikai virtuális valóságot épít. Kovács András visszautasította a jelzőket és a megfogalmazást és azzal válaszolt, hogy az ellenzéki médiumok képtelenek megemészteni, hogy jobboldali tulajdonos kezébe került a portál. Ezzel kapcsolatban Dévényi István nem válaszolt egyértelműen Huth Gergely és Szarvas Szilveszter azon kérdésére, hogy miért nem jelent meg a Hír TV-ben és a Heti Válaszban Kunhalmi Ágnes Jobbikról mondott véleménye, valamint miért hallgatták el azt a hírt, hogy a kiskunhalasi jobbikos jelölt pénzt ajánlott az LMP-s vetélytársának a visszalépésért.Párhuzamos valóságok - Dévényi István (Válasz, Hír TV) és Kovács András (Origó) a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Dévényi István, a Heti Válasz felelős szerkesztője, a Hír TV műsorvezetője és Kovács András, az Origo.hu belpolitikai újságírója lesz Huth Gergely és Szarvas Szilveszter mai vendége a Polbeatben. Az élő adásban elsősorban a párhuzamos valóságokról lesz szó, arról, hogy a médiafogyasztó Bhután-Alsón érezheti magát, ha csak az ellenzéki, vagy "fake news" orgánumokból tájékozódik. Mi történt a Heti Válasszal, az egykor jobber újságírókkal? Kérdések és válaszok a Polbeatben! Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!Ajánljuk még