kovács zoltán
Timmermans szerint Európa a kisebbségek kontinense, de nem úgy...
Európa a kisebbségek kontinense; ha a biztonságunkat mások kizárásával akarjuk megteremteni, akkor elvesztjük a szabadságunkat, az alapvető európai értékeket - jelentette ki Frans Timmermans szocialista csúcsjelölt vasárnap este a svéd közszolgálati tévé Napirend című műsorában. Ugyanitt Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár arról beszélt: az Európába irányuló migráció miatt sorsdöntő lesz az unió és a kontinens életében a májusi európai parlamenti választás.Kovács Zoltán: Nem kötünk kompromisszumot a migráció ügyében
Sem a magyar kormány, sem a Fidesz nem köt kompromisszumot a migráció ügyében, illetve Európa és az európai keresztény kultúra megvédésének kérdésében, ezekhez mindenáron ragaszkodik - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-nek.Kovács Zoltán szerint vaknak nézik a magyar kormányt, pedig előrébb látnak, mint a nyugat-európai politikusok
Ne nézzék politikailag vaknak se a magyar kormányt, se a magyar politikusokat – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár a kormány plakátkampányával megfogalmazott néppárti kritikákkal kapcsolatban a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.Kovács Zoltán: A magyar emberek véleménye fontosabb a pártfegyelemnél
A magyar kormány minden kritikát meghallgat, de a magyar emberek véleménye fontosabb a pártfegyelemnél - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.Kovács Zoltán szerint Brüsszel cáfolatnak szánt nyilatkozata beismerés a bevándorlás ügyében
Brüsszel beismerő vallomást tett, hogy léteznek azok a bevándorlás érdekében tett elképzelések és intézkedések, amelyekre a magyar kormány az utóbbi hetekben felhívta a figyelmet - így kommentálta a migrációról szóló kormányzati kampányra adott európai bizottsági reagálást a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden, sajtótájékoztatón. Portálunk kérdésére az államtitkár kifejtette: a biztonsági helyzet romlásáról, a balkáni veszélyforrásokról évek óta mindenki tud, ennek fényében kellene intézkedéseket hozni, hiszen lebecsülik azt a veszélyt, amely a migránsok közé beszivárgó terroristákkal érkezik Európába.Kovács Zoltán: Készülnek azok a migrációs tervek, amelyeket az Európai Bizottság tagad
A magyar kormány be tudja bizonyítani, hogy készülnek azok a tervek, amelyeket az Európai Bizottság tagad - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár újságíróknak kedden Budapesten.Kovács Zoltán: Brüsszel egyik terve, hogy sokkal több pénzt akar adni a migrációt segítő szervezeteknek
A kormány szerint Brüsszel továbbra is támogatni akarja az illegális bevándorlást, amiről a magyar embereknek tudniuk kell, ezért indítottak újabb tájékoztató kampányt - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Kovács: Brüsszel egyik terve, hogy sokkal több pénzt akar adni a migrációt segítő szervezeteknek
A kormány szerint Brüsszel továbbra is támogatni akarja az illegális bevándorlást, amiről a magyar embereknek tudniuk kell, ezért indítottak újabb tájékoztató kampányt - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Kovács Zoltán a nyugati sajtónak: Abnormális módot választott a magyar ellenzék a figyelemfelkeltésre
Az utóbbi időszak tiltakozó megmozdulásainak az európai parlamenti választások már zajló kampánya az oka - nyilatkozta Kovács Zoltán a külföldi sajtónak tartott háttérbeszélgetésen Londonban. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hozzátette, a felmérések szerint a magyar ellenzék széttöredezettebb, mint valaha, és nyilvánvalóan figyelemfelkeltésre, önmaga újjászervezésére van szüksége. Ehhez egy meglehetősen abnormális módot választott a politikai demonstrációkra - jegyezte meg.Ajánljuk még















