kövér lászló
Személyes történelem - Orbán előszavával készült portrékötet a nyolc évtizede politizáló Horváth Jánosról
Kevés ember van, aki olyan hitelesen beszélhet a 20. századról, mint Horváth János. Kínozta és börtönbe vetette a Gestepo, kínozta és börtönbe vetette az ÁVO. Mert a magyar függetlenségért állt ki - ezzel ajánlja a 96 éves egykori kisgazda, majd 1998-tól a Fidesz frakciójában dolgozó politikus-ikonról szóló, Két Pogány közt - Törhetetlenül című portrékötetét a szerző, Csúri Ákos. A könyv előszavát Orbán Viktor miniszterelnök írta. Tegnap Horváth Jánosról egy másik alkotást, Zsiros Mária és Menyhárt Ferenc Az életsava-borsa című életregényét is bemutatták, az ünnepeltet Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Kovács Zoltán kormányszóvivő és Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke méltatta. 5+1 politikai vélemény arról, mi a választás valódi tétje
Jó néhány kormánypárti politikussal jelent meg interjú a PestiSrácokon az elmúlt napokban, akik mindannyian a maguk, illetve a saját szakterületük, működési területük szempontjából mondták el, miért tartják szükségesnek, hogy a kormány folytathassa a munkáját. Mindannyian arról beszéltek más-más megközelítésből, hogy Magyarország világpolitikai jelentőségű események gyújtópontjában áll, ahol és amikor mindenkinek jó döntéseket kell hozni, és nem lehet hibázni, mert nem négy év, hanem az ország hosszú távú jövője a tét. Hozzájuk csatlakozott egy fiatal kanadai politikai aktivista, aki a tengerentúlról nézi, mégis nagyon hasonlóan látja a világot. Kövér László: Ha vasárnap rosszul döntünk, Magyarország feloldódik a globalista szennyáradatban (PS-interjú!)
Az élhető, normális, magyar Magyarország és egy olyan ország között választunk vasárnap, amit még országnak sem érdemes nevezni, mert végleg feloldódik a globalista szennyáradatban, s aminek már nem lesznek morális kapaszkodói és tabui. Az volna tehát maga a káosz és az elviselhetetlenség - figyelmeztetett Kövér László, a Magyar Országgyűlés fideszes elnöke a PestiSrácok.hu-nak adott nagyinterjúban. Szerinte ma egy világhatalmi játszma háborús terepe vagyunk, aminek a lényege, hogy a gigantikusra nőtt tőkekoncentrációk útjából el kell takarítani a nemzetállamokat. Ebben a háborúban az ellenzék soraiban vannak olyan politikai vezetők, akik elárulták a saját népüket, tehát nem a saját választóikat képviselik, hanem azokat, akiktől a zsoldot kapják. A házelnök úgy látja: hiába civakodik most az ellenzék, ha ne adj' Isten győznének, ugyanaz történne, mint Görögországban vagy Olaszországban, jönne egy úgymond pragmatikus csapat, az élén egy Bajnai 2.0-val! Azaz valamelyik bank kádererraktárából kiállítanának egy miniszterelnököt a „káoszt áthidalandó”. Kövér László azoknak, akik elhiszik, hogy ez minden idők legkorruptabb kormánya, azt üzeni: "ők is szavazzanak bátran ránk, ennél korruptabb kormányt soha ne akarjanak, hiszen a rendszerváltás utáni időszak legsikeresebb nyolc éve áll mögöttünk, csupa-csupa olyan eredménnyel, amelyekből ők és családjuk is hasznot húztak". A házelnök az ellenzéket ismerve teljességgel elképzelhetőnek tartja, hogy csalással próbálkoznak majd a választáson, de szerinte 2002 óta a fideszesek is láttak már egyet-mást és résen lesznek országszerte. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.