közokirat-hamisítás
Doktornak adta ki magát egy nő, több településen csapott be embereket
A XVII. Kerületi Rendőrkapitányság kuruzslás és közokirat-hamisítás bűntett, valamint csalás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki azt az asszonyt, aki vidéki településeken több embert is becsapott – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a police.hu oldalon.Korrupt ügyvédet buktattak le Salgótarjánban
Egy folyamatban lévő büntetőügyben bírta rá a tanúkat egy ügyvéd, hogy fizetség ellenében változtassák meg a vallomásukat. Őt, valamint további öt férfit és két nőt hamis tanúzás és közokirat-hamisítás miatt hallgattak ki – írta honlapján a rendőrség.Kishajók műszaki vizsgáztatásával foglalkozó közvetítő ellen emelt vádat az ügyészség
Kishajók műszaki vizsgáztatásával trükközők ellen, korrupciós ügyben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség; a közlekedési hatóság egyik volt alkalmazottja is érintett. A Fővárosi Főügyészség huszonhét rendbeli, előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, hivatali vesztegetés, továbbá hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.Súlyosabb büntetést kér az ügyészség egy szakképesítést pénzért áruló nő ügyében
Súlyosításért fellebbez az ügyészség egy szakképesítést pénzért áruló OKJ-s vizsgabizottsági elnök és az őt megvesztegető férfi ügyében – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerdán az MTI-vel.Belső banki kapcsolatokkal rendelkező bűnszövetséget számoltak fel Budapesten
Több, mint nyolcvanmilliós kárt okozó, bankszámlák megcsapolásával és csalással szerzett hitelek felvételével gyanúsítható, tíztagú bűnszövetséget számoltak fel a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán, a police.hu-n.Őrizetbe vettek egy több százmilliós pénzmosást levezénylő budapesti férfit
Külföldön elkövetett csalásból származó 927 ezer eurót utaltak magyar bankszámlaszámra november 30-án. A Budapesti Rendőr-főkapitányságot az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon keresztül, jogsegély keretében a brit hatóságok keresték meg – számol be a police.hu.Újabb vád M. Richárd ellen: rendőrt akart lefizetni, hogy elsikálják az ellene indított nyomozást
Vesztegetéssel, befolyással üzérkedéssel és közokirat-hamisítással is megvádolta az ügyészség a Dózsa György úti halálos baleset okozása miatt nemrég elsőfokon négy évre elítélt M. Richárdot. A kecskeméti maffiaper egykori érintettjének terhére többek között azt róják, hogy az ellene indult nyomozás befolyásolásáért rendőrt akart lefizetni. A csavar a történetben, hogy végül M. Richárdot átverték, mert akinek a pénzt eljuttatta, semmilyen kapcsolatban nem állt az egyenruhásokkal. Az ügyről korábban portálunk is írt, erről bővebben itt olvashatnak.Közel 6 év börtönt kapott a hamis útleveleket és igazolványokat kiállító ügyintéző
Öt év tíz hónap börtönre ítélt a bíróság szerdán első fokon egy budapesti okmányirodai ügyintézőt, aki csaknem kétszáz valótlan tartalmú útlevelet és személyi igazolványt állított ki nem uniós állampolgároknak 2015 júniusa és 2016 decembere között – tájékoztatta a fővárosi főügyész az MTI-t.Közfoglalkoztatási és taós csalás – Két büntetőeljárás is indult az újszentiváni mutyik miatt
Tovább melegszik a talaj a korábban okirathamisítás miatt már elítélt Putnik Lázár újszentiváni polgármester lába alatt: a Szeged melletti kistelepülés önkormányzata működése kapcsán két ügyben is nyomozást folytat a NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy helyi férfi azért tett feljelentést, mert a tudta nélkül közfoglalkoztatottként jelentették be és vették fel utána a támogatást, miközben ő alkalmazásban állt egy cégnél. További feljelentés mutat rá, hogy vélhetően nem egyedi esetről van szó, hanem tömegesen vehettek fel pénzt fantom közmunkások után. A hétvégén a Magyar Hang írta meg, hogy a helyi futballpályára felvett tao-támogatás felhasználásakor is történhetett visszaélés: a pénzt nem a pályázatban megfogalmazott célokra költötték, a vállalt és készre jelentett talajcsere, öntözőrendszer-kiépítés valójában nem történt meg. A PestiSrácoknak az MLSZ megerősítette a feljelentést, a NAV pedig azt, hogy két büntetőeljárás is folyamatban van az említett ügyekben, de részleteket nem árultak el. Úgy tudjuk, Putnikot már kihallgatták, de gyanúsítás még egyik ügyben sem történt, egyelőre ismeretlen tettesek ellen nyomoznak.Ajánljuk még

















