köztársasági elnök
Orbán személyesen tájékoztatta Ádert, hogy ismét őt jelöli államfőnek
Orbán Viktor személyesen tájékoztatta Áder Jánost arról, hogy a Fidesz ismét őt jelöli az államfői posztra - tájékoztatta a kormányfő sajtófőnöke a sajtót.Áder János maradhat a köztársasági elnök
Mind Orbán Viktor miniszterelnök, mind a Fidesz meghatározó politikusai az elnökségben és a kormányban is azt szeretnék, hogy Áder János maradjon újabb öt évre a köztársasági elnök – írja az Origo.hu. Áder Jáno megbízatása jövő májusban jár le, és több komoly jelölt neve is felmerült, például Balog Zoltáné, vagy Lenkovics Barnabásé.Áder:vétó az MNB és a postatörvény módosítására
A köztársasági elnök a keményebb megoldást választotta: nem megfontolásra küldi vissza a parlamenthez az elfogadott törvényt, hanem az Alkotmánybíróság elé utalja. Az elnöki hivatal ezt közleményben tette nyilvánossá honlapján. "Az MNB-törvény vizsgálata során azt is megállapítottam, hogy a módosítás visszamenőleges hatálya szemben áll a jogbiztonság alkotmányos elvével, így a törvény kihirdetése előtt ebben a kérdésben is az Alkotmánybíróság állásfoglalását kértem." - írta az elnök. Emellett még egy kemény megfogalmazás is található a szövegben.Ajánljuk még

















