köztársasági elnöki hivatal
Novák Katalin nyilvánosságra hozta, kik segítik majd államfői munkáját
Holnapi hivatalba lépésemmel kezdődő köztársasági elnöki szolgálatomat kiváló szakemberek fogják segíteni – mondta el Novák Katalin, Magyarország megválasztott köztársasági elnöke. Ismertette: a Sándor-palota hivatalvezetői tisztségét Ekler Gergely korábbi államtitkár tölti majd be, kabinetfőnöke pedig Schanda Tamás lesz.A magyar-lengyel barátság napja alkalmából tanácskozott Áder János és Andrzej Duda
A magyar-lengyel barátság napja alkalmából videobeszélgetést folytatott Andrzej Duda lengyel és Áder János magyar köztársasági elnök hétfő este. A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a két elnök a tanácskozás során felidézte a két nemzet történelmi sorsközösségét, méltatták a közös értékeket és az együtt elért eredményeket, és több aktuális európai és nemzetközi kérdést is megvitattak, beszéltek továbbá a koronavírus-járványról. Kedden a két elnök felesége, Herczegh Anita és Agata Kornhauser-Duda is virtuális találkozót tart.Az Alkotmánybírósághoz fordult Áder János a hulladékgazdálkodási törvény ügyében
Áder János köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordult az Országgyűlésben előző héten elfogadott hulladékgazdálkodási tárgyú törvénymódosítás ügyében – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn. Az államfő – a hivatala honlapján elérhető – indítványában hangsúlyozta, hogy bár a törvény több rendelkezése kifejezetten pozitív változást jelent, alkotmányossági szempontból több ponton aggályos.Beszámoló készült Áder János elmúlt három éves munkájáról
Beszámoló jelent meg Áder János államfő második megbízatásának első három évéről. Az internetes évkönyv a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapjára került fel szombaton – tájékoztatta a KEH az MTI-t.Alaptalanul riogat az új társadalombiztosítási törvénnyel Karácsony Gergely
Indokolatlanul kelt riadalmat a polgárokban Karácsony Gergely főpolgármester a társadalombiztosítási törvény kapcsán – írta csütörtökön az MTI-hez is eljuttatott levelében a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főigazgatója.Kitűzte az EP-választás időpontját az államfő
Május 26-ára tűzte ki az Európai Parlament magyar képviselőinek választását Áder János köztársasági elnök – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal a honlapján pénteken. Áder János elnöki nyilatkozatában felidézte: az Európai Tanács döntése értelmében 2019. május 23. és 26. között kell megtartani az európai parlamenti választásokat az unió országaiban. A sajtótermékek jövő péntekig jelenthetik be, ha politikai hirdetést akarnak közzétenni az EP-kampány időszakában – hívta fel a figyelmet az Állami Számvevőszék.Ajánljuk még