kubatov gábor
Kubatov szerint Stummer János még éjjeliőrnek sem való
Kubatov Gábor közösségi oldalán reagált Stummer János azon állításaira, miszerint a Fidesz pártigazgatója küldte embereit péntek este a Dunaferrhez. A gyárkomplexumba egy külsős biztonságiakból álló, ötvenfős csoport próbált meg behatolni; az akciót a rendőrségnek kellett megakadályoznia.Újpest–Fradi – nem állnak sorfalat a lilák, ha a hétvégén bajnok lesz a Ferencváros
Amennyiben szombaton idegenben győz a Fradi és nyer a Kisvárda ellen, akkor biztosan bajnok, zsinórban harmadjára és története 32. bajnoki címét szerezheti meg. Kedden azonban még játszanak az Újpest ellen, a lila-fehérek pedig közölték: hiába lesz bajnok a Ferencváros, nem állnak díszsorfalat. Kubatov Gábor, a Fradi elnöke mindezt úgy kommentálta: sajnálattal, de sportbaráti tisztelettel elfogadja az Újpest válaszát. Ennek ellenére is azt ígéri, hogy amíg ő a Fradi elnöke, minden magyar bajnokcsapat számíthat arra, hogy sorfalat állnak számukra.Kubatov Gábor: a magyar állam több milliárd forintot nyert a Groupama Aréna felépítésén
Kubatov Gábor közösségi oldalán mutatta be azt az infografikát, ami szemlélteti a Groupama Aréna felépítésével kapcsolatos állami kiadásokat. Az FTC első embere rámutat, hogy a stadion felépítése nem kevesebb, mint 8 milliárd forintos bevételt termelt az összes kiadással szemben.Kubatov: Nem fogjuk hagyni, hogy újra elvegyék a magyarok szabadságát!
Kudatov Gábor közösségi oldalán válaszolt az ellenzék elszámoltatás-mániájára. A Ferencvárosi Torna Club elnöke emlékeztetett, hogy a baloldal számára a jogállam csak addig fontos, amíg ellenzékben vannak, és bármilyen eszközt felhasználnak a hatalom megtartására, ha egyszer hozzájutnak.Kubatov Hadházynak: ”Hitvány ember vagy! Pont.”
Tegnap a Fradiban dolgozó egyik kollégámnak elfogyott a türelme – írja Kubatov Gábor Facebook-oldalán. A politikus a 24.hu cikkére reagált, amelyben azt írják: Hadházyt lehitványozta Facebookon a Fradi. Mint korábban megírtuk, Hadházy Ákos és az Országos Mentőszolgálat között kisebb harc tört ki Hadházy egyik hazugságával kapcsolatban.Kubatov Gábor, a Fradi elnöke videobejegyzéssel emlékezett meg a klub elmúlt tíz évéről
Mint ismert, Kubatov Gábor immár tíz éve a Ferencvárosi Torna Club elnöke. Kubatov egy videobejegyzésben foglalta össze a kinevezése óta eltelt időt.Egy mindenkiért, mindenki egyért – Tíz éve választották a Fradi elnökévé Kubatov Gábort
Tíz esztendeje választották a Ferencvárosi Torna Club elnökévé Kubatov Gábort, aki az azóta eltelt időszakot felemelőnek tartja. Kubatov megemlékezett azokról is, akik mellette álltak a munkában, és akiknek köszönhetően a Fradi újra sikeres lett.A Ferencváros lett az Év sportegyesülete (Videó!)
A Sportegyesületek Országos Szövetsége minden évben rangsorolja a hozzá tartozó magyarországi egyesületeket. A Ferencvárosi Torna Club (FTC) a férfi és női vízilabdázók, a rövidpályás gyorskorcsolyázók, valamint a birkózók Európa-bajnoki remeklésének köszönhetően története során először nyerte meg a rangos elismerést.Kubatov Gábor a PestiTV-ben: Ne legyen nyugodt az ellenzék, féljenek csak 2022-től
Hiába gyújt örömtüzeket az ellenzék 2022-vel és a budapesti jelöltjeinkkel kapcsolatban, ne legyenek nyugodtak, mert a Fidesz második és harmadik vonala is jóval erősebb, mint az ellenzék első vonala – jelentette ki a PestiTV-nek adott exkluzív interjúban Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke, országgyűlési képviselő, a Fradi elnöke. A politikus Szarvas Szilveszter kérdésére hangsúlyozta: a Fidesz egyetlen körzetről sem mond le, és mindenhol kiválóságok fognak indulni, Budapesten is. “Én nem lennék nyugodt, ha ellenzéki politikus lennék” – mondta Kubatov Gábor.Ajánljuk még

















