külhoni magyarság
Nyílt levél a külhoni magyaroknak – Jövőre a ti kezetekben lesz a haza sorsa!
Drága magyar testvéreim ott Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken és Kárpátalján!2021 a nemzeti újrakezdés éve
A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) döntése értelmében 2021 a nemzeti újrakezdés éve – írja a Miniszterelnökség kiadott közleményében.Potápi: El fog jönni az az idő, amikor a külhoniság már nem jelent hátrányt
Potápi Árpád János szerint a kultúra után immár az oktatásban, a gazdaságban és a médiában is egyre inkább egységes Kárpát-medencéről lehet beszélni. A magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára erről Sepsiszentgyörgyön beszélt kedden, az Antal Árpád polgármesterrel és Tamás Sándor Kovászna megyei önkormányzati elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.Magyar állami támogatással épült óvodákat adtak át vasárnap Székelyföldön
A magyar állam támogatásával épült bölcsődét és óvodát adtak át vasárnap a Székelyföld keleti peremén fekvő Balánbányán és a nyugati peremvidékén fekvő Backamadarason is.Németh Zsolt: Erdélyt Bukarest és Budapest szövetségesévé kell tenni
Németh Zsolt szerint a globalista árral szemben haladva Erdélynek egy új transzilvanizmusra van szüksége, amelynek lényege Erdély szövetsége Bukaresttel és Budapesttel. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szombaton tartott marosvásárhelyi országos küldöttgyűlésén beszélt erről; szavait az EMNP sajtóosztálya foglalta össze az MTI-hez eljuttatott közleményben.Magyar kártya
Ukrajna nem játszik tisztán. Fogja, forgatja a magyar kártyát, de nem érti, mit jelentenek a lapok, mi az értékük, melyik az adu. Nem egyszerűen csalnak, hanem Ulti helyett Fekete Pétert játszanak.Az egymilliomodik honosított külhoni magyar állampolgárt köszöntötte a délvidéki Gunarason Orbán Viktor (Videóval!)
Az egymilliomodikként honosított külhoni állampolgárt látogatta meg Orbán Viktor miniszterelnök a vajdasági Gunarason. Az eseményről a kormányfő videót is feltöltött a Facebook-oldalára.Azonosítani akarja a Nagy-Magyarország térképével díszített pólók viselőit a román rendőrség
Azonosítani akarja a román rendőrség azokat, akik az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) ifjúsági szervezet gyergyószentmiklósi nyári táborában a Nagy-Magyarország térképével díszített pólót viseltek, vagy Árpád-sávos zászlót lobogtattak - írja pénteki számában a Krónika erdélyi magyar napilap Sorbán Attila Örsöt, az EMI elnökét idézve.Ha össze tudunk fogni, ismét meghatározó nemzete lehetünk a Kárpát-medencének
Ha össze tudunk fogni, ismét meghatározó nemzete lehetünk a Kárpát-medencének - fogalmazott Grezsa István Kanadában vasárnap. Mint mondta, életerős és bizakodó magyar közösségekkel ünnepelt az észak-amerikai országban. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért is felelős miniszteri biztos négynapos látogatásán Kanada nyugati és keleti partvidékén is járt: az albertai Edmontonban és az ontariói Niagara Fallsban élő magyarokkal ünnepelte az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóját.Ajánljuk még

















