Pesti Srácok

Potápi: El fog jönni az az idő, amikor a külhoniság már nem jelent hátrányt

null

Potápi Árpád János szerint a kultúra után immár az oktatásban, a gazdaságban és a médiában is egyre inkább egységes Kárpát-medencéről lehet beszélni. A magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára erről Sepsiszentgyörgyön beszélt kedden, az Antal Árpád polgármesterrel és Tamás Sándor Kovászna megyei önkormányzati elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Kijelentette: a nemzeti összetartozás éve lehetőséget teremt arra, hogy a magyarság ne csak a történelmi traumákra emlékezzék, hanem azokra a sikerekre is, amelyeket az elmúlt száz évben ért el a kultúrában, oktatásban, gazdaságban és a sportban. Úgy vélte, ezekből erőt kell meríteni a XXI. században, és el fog jönni az az idő, amikor a külhoniság már nem jelent hátrányt. Példaként azt említette, hogy egy-egy székelyföldi gazdasági projekthez immár nemcsak a román állam és az EU pénzforrásait lehet megpályázni, hanem budapesti támogatást is lehet igényelni. Úgy vélte, aki ilyen körülmények között okosan cselekszik, nagy sikereket érhet el. Az államtitkár kitért arra, hogy a nemzeti összetartozás évében kinek-kinek először a maga háza táján kell összefogni, tervezni, cselekedni, és csak ezután kell a nagy nemzetben gondolkozni.

Antal Árpád azt tartotta fontosnak, hogy a magyarországi közpénz ne váltsa ki a romániai közpénzt, és az erdélyi magyarság, amit csak tud, a befizetett adójából és a lehívható EU-s forrásokból valósítson meg. Úgy vélte: a magyarországi támogatás arra lehet jó, hogy a régió versenyképesebbé váljon, és behozza a lemaradását. Tamás Sándor megemlítette: Székelyföld az erdélyi magyarság belső anyaországa kíván lenni. Ezért indították el Antal Árpáddal közösen tíz évvel ezelőtt a Székelyföld-szórvány partnerségi programját. A trianoni döntés romániai megünneplésére vonatkozó bukaresti törvénytervezettel kapcsolatban kijelentette: "nincs azzal semmi gond", ha a román parlament elfogadja a törvénytervezetet. Az ugyanis megteremti a jogi hátteret arra, hogy a székelyföldi önkormányzatok közpénzből tarthassák a trianoni megemlékezéseket.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei szervezetét is vezető politikus.

Potápi Árpád János elmondta: a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvényekre jött Székelyföldre, ahol kedd este a sepsiszentgyörgyi, szerda este pedig a marosvásárhelyi ünnepségen vesz részt és mond beszédet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.