küzdőtér
Küzdőtér: Bélik Tímea, aki hétvégente az íróasztalt ketrecre cseréli
Bélik Tímea napjaink egyik legaktívabb küzdősportolója, aki a gyengébbik nemet képviseli. Több szabályrendszerben is küzd, ami azt jelenti, hogy a világ legnevesebb ökölvívói ellen bokszolt, de ugyanezt elmondhatja magáról, ha a K-1 vagy éppen a ketrecharc mérkőzésekről van szó. Nagyon ritkán ad interjút, de most a Vendetta gálán elért profi MMA mérkőzése után kivételt tett és elfogadta a Küzdőtér meghívását. Tímeáról tudni kell, hogy a hétköznapokban egy átlagos, normális irodai dolgozó életét éli, és csak hétvégente váltja fel nála az íróasztalt a ketrec vagy a ring, de erről bővebben hallhatnak, hogy ha ismét a Küzdőteret választják!Tóth Csaba K-1 világbajnok a Küzdőtérben: Kárpátalján sokszor meg kellett védenünk magunkat az utcán
Tóth Csaba nevével érdemes megismerkedni, hiszen napjaink egyik legjobb K-1 és Muaythai versenyzőjéről van szó. Mindkét szabályrendszerben kimagasló teljesítményekre képes. A világbajnoki címmel rendelkező harcostól megtudhattuk, hogy a nagyapja kaukázusi bokszbajnok volt és Kárpátalján, ahonnan származnak, sokszor meg kellett védeniük magukat az utcán, így jól jött a szülőknek és az unokáknak is a papa boksztudománya. Innen ered a küzdősportok iránti szeretete. Sajnos manapság kevés K-1 vagy Muaythai gálát láthatunk a hazai televízió képernyőkön, így a mostani nevesebb, eredményesebb versenyzőket is jóval kevesebben ismerik, mint azt korábban megszokhattuk. Éppen ezért is érdemes most is a Küzdőteret választani, hiszen egy remek bunyóst ismerhetünk meg.Zséda a Küzdőtérben: A dalaimért tudok küzdeni a legjobban, de nem szeretnék mindig a rivaldafényben állni
Óriási büszkeséggel tölt el minket, hogy több neves hazai énekesnő is elfogadta a meghívást a Küzdőtérbe. Ezúttal Zséda látogatott el hozzánk, aki két komolyabb koncertre is készül az idei esztendőben. Október 13-án újra összeáll a Cotton Club Singers, december 28-án pedig Zséda önálló nagykoncert lesz a Budapesti Kongresszusi Központban. A koncertek mellett azonban bőven akadt még beszédtéma, hiszen küzdeni mindannyiunknak kell. Ezúttal az EMeRTon- és Fonogram-díjas énekesnő árult egy el néhány titkot az életéből valamint kiderült, hogy a dalaiért, amiket teljes szívvel és lélekkel készít el, nagyon tud küzdeni. Értékes és érdekes beszélgetés következik. Jó szórakozást!A Küzdőtérben Gálfi András, Magyarország első népszerű profi ökölvívója - Arra a bunyósra tudok felnézni igazán, aki idegen környezetben is tud mérkőzést nyerni
Szerettük volna már rég megmutatni a nézőknek, olvasóknak, hogy kikkel és mikor indult a magyar profi ökölvívás. A nemzeti érzelmű emberek igazán szeretik a sportot, és a küzdősport is népszerű ebben a körben. Nem csoda, hiszen jók vagyunk, illetve voltunk benne. A profi ökölvívás első korszakának legnépszerűbb alakja Gálfi András volt, akinek mérkőzéseit a szemfüles sportrajongók még a Kokó-korszak előtt nézhették. Elképesztő karrier van mögötte, amit most megoszt a hallgatókkal, nézőkkel is! Érdemes ismét a Küzdőteret választani!A Küzdőtérben bemutatjuk Vas Gábort, aki 23 évesen világbajnoki címért fog küzdeni a 40. Vendetta ketrecharc gálán
Szombathelyen tizenkét nemzet harcosai lépnek majd a ketrecbe, hogy megküzdjenek egymással és eldöntsék, ki méltó arra, hogy a Vendetta szervezet égisze alatt folytassa pályafutását. Az MMA szabályrendszer mellett a K-1 is főszerepet kap majd az eseményen, hiszen világbajnoki ütközetet rendeznek, magyar főszereplővel. Vas Gábor még fiatal harcosnak számít, de már több magyar és európai mérkőzésen felhívta magára a figyelmet. Elszánt, kemény stílusú bunyós, aki szeptember 21-én Szombathelyen a marokkói Hamza Drafath ellen lép a ketrecbe, hogy elhódítsa az vb-övet. A Küzdőtérben most megismerhetjük a fiatal versenyzőt, aki azt is elárulta, hogy a jövőben más szabályrendszerben is kipróbálja majd magát.Hámori Luca a Küzdőtérben: Gyerekkori álmom volt az olimpia, úgy döntöttem, folytatom tovább és szeretném újra átélni
Hámori Luca a párizsi olimpián nem csak az ökölvívást juttatta még nagyobb szóhoz, hanem a saját nevét is ismerté tette. Ötödik helyezéssel és jó néhány pozitív és negatív élménnyel érkezett haza. Túl van a nyaraláson, így kíváncsiak voltunk, hogyan csapódtak le benne a párizsi élmények és milyen úton halad majd tovább a pályafutása. Természetesen azt is megkérdeztük, mihez fog majd kezdeni a népszerűséggel. A kiváló sportoló hölgy minden kérdésünkre válaszolt, úgyhogy érdemes újra a Küzdőteret választani!A 25 éves Zanzibár énekesnője Terecskei Rita a Küzdőtérben: Teljes mértékben alkalmatlan voltam rendőrnek
Rengeteg jól csengő slágert köszönhetünk a Zanzibár zenekarnak, akik éppen ebben az esztendőben ünneplik a fennállásuk huszonötödik évfordulójt. Terecskei Rita énekesnő a Küzdőtérben nem csak a jubileumi buliról ejt szót, hanem az is kiderül, hogyan ismerte meg a zenekar többi tagját. A Zanzibár budapesti szülinapi koncertje szeptember 28-án lesz az Akváriumban, ahol olyan slágerek is felcsendülnek, mint a Szólj rám!, de hallhatunk majd koncerteken kevésbé játszott dalokat is. A legújabb Küzdőtérben a sportot egy jó hangulatú beszélgetés erejéig most a rock zene váltja fel. Tartsatok velünk!Kovács Richárd olimpiai ötödik helyezett ökölvívó a Küzdőtérben fejtette ki véleményét a párizsi játékokat követő történésekről
Kovács Ricsit érthető módon már az első olimpiai mérkőzése utána szívébe zárt a közönség. Nem csoda! A fiatal ökölvívón látszik az elszántság és ezt bizony a a magyar publikum nagyon tudja díjazni. Párizsban a nyíregyháziak büszkesége két rendkívül színvonalas meccsel szórakoztatta a nagyérdeműt, ami sok ember számára egyenesen azt jelentette, hogy méltó elismerésben lesz majd része Kovácsnak, azonban a Magyar Ökölvívók Szakszövetségének vezetése különbséget tett a Hámori Luca és Ricsi ötödik helyezése között, ami még mindig nem rendeződött. Az olimpiai élmények mellett a kiváló kisváltósúlyú ökölvívó kendőzetlenül elmondta a véleményét a hazai szövetség vezetési stílusáról.Küzdőtér Extra: Bukodi Károly a választáson kapott egy gyomrost, de Ócsa polgármestere továbbra is küzdeni fog a városért
Kőkemény érzésekkel és egy nagyon nehéz helyzettel kellett megküzdenie Ócsa város polgármesterének. Olyan ellenzéki össztűz érkezett rá az önkormányzati választások során, amit még ma is nehezen lehet megérteni. Mindenesetre a családi felmenői ágról is eredeti ócsai polgármester ezúttal, ha nagyon kevés szavazattal is, de kikapott. A Küzdőtérben egészen extra módon most a közélettel foglalkozunk és azzal, hogy miképpen lehet egy ilyen nehéz szituációval megküzdeni valamint, hogyan kell egy hatalmas tábort egyben tartani és motiválni a következő választásig.Ajánljuk még