l. péterfi csaba
Ilyenkor hol vannak a nőjogi szervezetek?!
Megszokhattuk már, hogy ha egy baloldali politikus tesz szexista vagy bármilyen, az emberi jogokat sárba tipró megnyilvánulást, akkor mélyen hallgat a Független Objektív Sajtó (FOS). Nem volt ez másképp pénteken sem, amikor a PestiSrácok.hu újságíró-riporterét, Jurák Katát alázta meg L. Péterfi Csaba, a baloldali vezetésű Gödöllő polgármesteri hivatalának kabinetvezetője. Az „Ön kivel feküdt le a Pesti TV-nél?” kérdésre nehéz mást mondani, mint hogy igazi, hamisítatlan tahóság. Ráadásul ennél jóval kevesebbért is hurcoltak már meg a médiában jobboldali vezetőt – emlékezzünk csak az Orbán Viktor miniszterelnököt habzó szájjal ekéző balos FOS-megmondókra, amikor a miniszterelnök egy rádióműsorban „asszonyságnak” merte nevezni Karikó Katalint. A FOS most mégis hallgat, Gémesi György, Gödöllő polgármestere és önjelölt szürkeállománya pedig a Facebookon tett közzé egy bejegyzést, amelyben a saját sérelmeit sorolta, L. Péterfi Csaba megnyilvánulását pedig semmisnek tüntette fel. Zsarolás és megfélemlítés – A gödöllői polgármester nem riad vissza semmitől (Az Ügy a Pesti TV-n 21 órától)
Több baloldali polgármester is visszaélt a veszélyhelyzet adta lehetőségeivel, de talán senki sem úgy, mint Gémesi György, aki sorra hozta az arcpirítóbbnál arcpirítóbb döntéseket a kritikus időszakban. Gödöllő vezetője, miután csökkentette a városi alkalmazottak fizetését és a városi intézmények költségvetéseit, saját hivatalának egymilliárd forint értékű felújításáról és egy több millió forint értékű hivatali luxusterepjáró beszerzéséről is döntött. A rendkívüli jogrend megszüntetésével nem adta alább: kabinetfőnökével, L. Péterfi Csabával egy önkormányzati esemény apropóján a horvát tengerpartra utazott nyaralni – természetesen közpénzből. És ez még nem minden. Az Ügy mai adásában bemutatjuk, mennyi mindent „köszönhetnek” a gödöllői polgármesternek a helyiek, akik közül volt, aki stábunknak arról beszélt, hogy Gémesi kedvelt módszerei közé tartozik a megfélemlítés, de nem riad vissza attól sem, hogy az önkormányzati alkalmazottakat hangfelvételekkel zsarolja. Persze az is számos kérdést vet fel, miként és miért választotta a baloldal választókerületi jelöltjének azt a Hohn Krisztinát, aki az ország másik végében éldegélt addig, amíg Gémesi neki ajánlotta fel parlamenti mandátumát még 2018-ban. A mánfai polgármester így lett az LMP-frakció tagja, és bár erőtlen, súlytalan képviselőként jellemzik, mégis őt indítják az összellenzék jelöltjeként a gödöllői választókörzetben. Vajon miért...? Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.