lakásfelújítás
Gyurákovics Andrea: A ferencvárosi lakosok egyre inkább a bőrükön érzik Baranyi Krisztina hozzá nem értő városvezetését, és nem kérnek belőle többet
Gyurákovics Andrea, a Fidesz ferencvárosi frakcióvezetője volt a Mi kérdezünk vendége, aki kendőzetlenül sorolta el a kerületet hányaveti módon, szív és értelem nélkül vezető Baranyi Krisztina polgármester bűneit és baklövéseit. Ígéretekből 2019-ben tele volt a padlás, azonban a látványpolitizáláson kívül csak rosszindulatú és deviáns akciókra futotta a baloldal üdvöskéjétől. Saját beruházásból és projektekből semmi sem lett, BLM-szobor és az 1956-os zászló kicsúfolása a Kádár-címerrel annál inkább fontos volt Baranyinak. Gyurákovics Andrea felhívta a figyelmet arra, hogy a kerület közbiztonsága is romlott, a lakásfelújítások elmaradtak és a baloldal egymást marja Ferencvárosban, ezen kívül Baranyi mögé sem állnak be egyöntetűen, annak diktatórikus és önző viselkedése miatt. A Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy Baranyi azért sem érdemes Ferencváros vezetésére, hiszen nem érzi át a nemzet csapatának erejét, nem hogy nincs benne Fradi-szív, egyenesen megveti a klubot. Gyurákovics a 2024-es önkormányzati választások fontosságát is megemlítette, jelezve, hogy a nemzeti oldal Ferencvárosban a múlt eredményei mellett a jelen problémáira és jövő kihívásaira hívja fel a figyelmet, hiszen a lakosok láthatják a Baranyi-féle kerületvezetése káoszos botorkálását és össze tudják hasonlítani a Fidesz 2019 előtt munkájával, így felelős döntést tudnak hozni. Nézzétek meg műsorunkat!A dráguló építőanyag miatt megtorpant a lakásfelújítási kedv
Az állami támogatások hatására nagyot fejlődött idén a felújítási piac, az építőanyagok elmúlt hetekben tapasztalt áremelkedése miatt azonban némiképp megtorpant a lakásfelújítási kedv – írta mai számában a Világgazdaság.Magyarországon sok lakás szorul korszerűsítésre
Magyarországon még mindig sok lakás szorul korszerűsítésre, ugyanis tavaly 150 ezer energetikai tanúsítványt adtak ki, az érintett ingatlanoknak azonban csupán a 4,78 százaléka érte el a legjobb energetikai besorolásúnak járó minősítést – közölte a Duna House a környezetvédelmi világnap alkalmából az MTI-vel.Csaknem minden bank beszáll a lakásfelújítási hitelprogramba
A február elsejei indulástól öt pénzintézetnél – Erste Bank, Gránit Bank, K&H Bank, OTP Bank, Takarékbank – érhető el a januárban debütált Otthonfelújítási program keretében az állami kamattámogatással segített, így maximum három százalékos kamatozású hitel – írta a Világgazdaság szerdán.Az új otthonteremtési programok erősítik a piaci szereplőket
A jövőre induló otthonteremtési és otthonfelújítási programok várhatóan tartós megrendelést biztosítanak a magyarországi építőanyag-gyártóknak és a kivitelező vállalkozásoknak egyaránt – közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) csütörtökön.A vírus sem vette el a magyarok lakásfelújítási kedvét
A GKI friss felmérése szerint következő egy évben a magyar háztartások csaknem 12 százaléka tervezi, hogy nagyobb összeget költ a lakására, ennek megfelelően egy éven belül mintegy 450 ezer lakáson végezhetnek kisebb-nagyobb munkálatokat. A családi házaknak mintegy 14 százalékát újíthatják fel, a társasházaknál ugyanez az arány megközelíti a 10 százalékot. Budapesten a megkérdezett háztartások 11, a megyeszékhelyeken 9, az egyéb városokban 14 és a községekben 12 százaléka készül felújításra.Ajánljuk még