lakatos csaba
Fegyházbüntetést kért a rettegett verőlegényre és társaira az ügyészség
Az ügyész fegyházbüntetés kiszabását, a védelem a vádlottak felmentését kérte a Lakatos Csaba ügetőhajtó elleni merényletkísérlet tárgyalásán kedden a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint Tanyi és testvérei, illetve egyik ismerősük több mint húsz évvel ezelőtt, a budapesti Kerepesi úti ügetőn meg akarták ölni Prisztás József volt üzlettársát. Lakatost három helyen is találat érte, de túlélte a támadást.A merénylettel vádolt Tanyi szerint Portik adott megbízást Lakatos Csaba lelövetésére
Lakatos Csaba sértettet hallgatták meg az alvilág hírhedt verőlegényét érintő büntetőperben csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. Tanyit és társait azzal vádolják, hogy 20 évvel ezelőtt megpróbálták megölni a Prisztás József lovaival is versenyző hajtót. Lakatos tanúvallomásában kifejtette, hogy a mai napig nem tudja, kinek állhatott érdekében az eltüntetése, annak ellenére, hogy a kecskeméti maffiaper fővádlottja, Radnai László neki elárulta, az Aranykéz utcai robbantással is vádolt Portik Tamás megbízásából Tanyi György tört az életére. A verőlegény saját szerepét ugyan tagadta, de azt elmondta, hogy szerinte is az Energol-vezér volt a merényletkísérlet felbujtója. Tanyi részleteket nem mondhatott, mert az ezzel kapcsolatos vallomását titkosították.Bűntársa szerint Tanyi "minden idegszálával arra készült", hogy kivégezze Lakatos Csabát
Tanyi György és a negyedrendű vádlott észrevételeivel folytatódott a Lakatos Csaba ügetőhajtó elleni merénylet tárgyalása kedden a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint Tanyi és testvérei, illetve egyik ismerősük húsz évvel ezelőtt, a budapesti Kerepesi úti ügetőn akarták megölni Prisztás József volt üzlettársát. A férfit három helyen is találat érte, de túlélte a támadást. A mai tárgyaláson a hírhedt verőlegény hazugságnak nevezte korábbi bűntársa állításait, miszerint neki köze lenne a Lakatos-merénylethez. A magára és társaira is terhelő vallomást tevő negyedrendű vádlott ugyanakkor megismételte, Tanyi "minden idegszálával arra készült, hogy meg fogja ölni Lakatos Csabát”. Társa véleménye szerint a verőlegény azért úszott meg eddig mindent, mert "húsz éve ezeknek a bűncselekményeknek a mestere".Vádlott-társa szerint Tanyi mindenképpen végezni akart az ügetőhajtóval
A vádirat ismertetésével és a vádlottak meghallgatásával megkezdődött a Lakatos Csaba ügetőhajtó elleni merénylet tárgyalása szerdán a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint Tanyi és testvérei, illetve egyik ismerősük húsz évvel ezelőtt, a budapesti Kerepesi úti ügetőn meg akarták ölni Prisztás József volt üzlettársát. A férfit három helyen is találat érte, de túlélte a támadást. Tanyi és két testvére tagadta a bűncselekményt, azonban a negyedrendű vádlott a tárgyaláson is felolvasott nyomozati vallomásában részletesen vallott a merényletről. B. László szerint a végrehajtással vádolt Tanyi György hajthatatlan volt és mindenképpen végezni akart a Prisztás lovaival is versenyző hajtóval.A Lakatos Csaba elleni merénylet miatt emeltek vádat az alvilág hírhedt verőlegénye ellen
Előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a 90-es évek egykori nehézfiúja, az alvilág hírhedt verőlegénye, Tanyi György és társai ügyében a Fővárosi Főügyészség. A vád szerint Tanyi és testvérei, illetve egyik ismerősük 1996. november 13-án, a budapesti Kerepesi úti ügetőn meg akarták ölni Lakatos Csaba ügetőhajtót. A férfit három helyen is találat érte, és ha nem látták volna el időben a sérüléseit, meghalt volna. Ha a bíróság bűnösnek találja a vádlottakat, Tanyiék akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphatnak.Megúszta a fogathajtó elleni merénylet megrendelője
Befejezte a rendőrség az 1996 november 13-án, a budapesti Kerepesi úti ügetőn meglőtt fogathajtó, Lakatos Csaba elleni merényletkísérlet nyomozását – értesült a PestiSrácok.hu. A nem sokkal Prisztás József kivégzése után megtámadott hajtót három lövés érte, és ha nincs a gyors orvosi beavatkozás, Lakatos meghalt volna. A nyomozóhatóság gyanúja szerint az éjszakai életben jól ismert Tanyi György húzta meg a ravaszt, társai pedig a menekülést, valamint a cselekményt biztosították. Azt ugyanakkor a rendőrségnek nem sikerült bizonyítania, hogy kinek a megbízásából lőtték meg Lakatos Csabát, így a felbujtó – ebben az ügyben - nagy valószínűséggel megúszta a felelősségre vonást.Ajánljuk még