lauren southern
Kanada lett a liberális mesterterv csúcsa: már élőkön is végrehajtható az "abortusz", sőt, ajánlott (18+)
Kanadában 2016 óta legális az eutanázia, amelynek alkalmazását a világ egyik legliberálisabb, leghaladóbb országában az elmúlt időszakban elkezdték brutálisan félreértelmezni. A szabadság és a jólét földjén már nem arról van szó, hogy gyógyíthatatlan betegeket fájdalom nélkül a halálba segítenek a lehető legszigorúbb körülmények között, hanem gyakorlatilag az abortuszhoz hasonlóan szinte bárki elvégeztetheti önmagán, ha éppen nem tudja már kifizetni a rezsiszámláit, vagy nem talál magának megfelelő lakhatást. Sőt, Kanadában működik egy, a Planned Parenthoodhoz hasonló szervezet is, amelyek nem az abortuszra akarják rábeszélni az embereket, hanem szinte mindenkit támogatnak abban, hogy önként vessen véget az életének, ha nem lát más megoldást, a nevük pedig Death with Dignity, vagyis "Méltósággal meghalni". Bosszantó és vérlázító percek következnek.Mindeközben Moriában
A Leszbosz szigetén fekvő moriai táborból több ezer menedékkérelmet adtak már be Európába. A brüsszeli elit minden követ megmozgat, hogy a bevándorlók áramlását szabályossá és szervezetté tegye. Vízumok, kvóták, mentőhajók az egyik oldalon, gyilkosságok, lopás, erőszak a másikon. A moriai tábor mérlege ez, és még csak nem is a bevándorlásellenes kormányok vagy politikusok, hanem maguk az ott élők szerint.A hatóságok megtévesztésére tanítják be a migránsokat az NGO-k
Újabb, a migrációt támogató szervezet bukott le azzal, hogy jogosulatlan bevándorlókat juttatnak nagy tömegben Európába, mindezt a hatóságok megtévesztésével. Az Advocates Abroad elnevezésű NGO vezetője egy hangfelvétel szerint színészkedésre buzdítja a migránsokat, akiknek azt is tanácsolja, hogy üldözött kereszténynek adják ki magukat. Szakértők szerint több bűncselekmény gyanúja is felmerül az ügy kapcsán.5+1 politikai vélemény arról, mi a választás valódi tétje
Jó néhány kormánypárti politikussal jelent meg interjú a PestiSrácokon az elmúlt napokban, akik mindannyian a maguk, illetve a saját szakterületük, működési területük szempontjából mondták el, miért tartják szükségesnek, hogy a kormány folytathassa a munkáját. Mindannyian arról beszéltek más-más megközelítésből, hogy Magyarország világpolitikai jelentőségű események gyújtópontjában áll, ahol és amikor mindenkinek jó döntéseket kell hozni, és nem lehet hibázni, mert nem négy év, hanem az ország hosszú távú jövője a tét. Hozzájuk csatlakozott egy fiatal kanadai politikai aktivista, aki a tengerentúlról nézi, mégis nagyon hasonlóan látja a világot.Európa elpusztul, ha nem követi az Orbán-kormány politikáját – Exkluzív PS-interjú Lauren Southernnel!
Orbán Viktorról és politikájáról kellene példát venniük a nyugati országoknak – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív telefonos interjújában Lauren Southern. A kanadai jobboldali aktivista nyomatékosította, a gyenge emberek idejét éljük, az európai civilizáció pedig a pusztulás felé halad. Szerinte akkor lesz remény, ha a nyugati országok követik azt a politikát, amelyet Orbán Viktor és a magyar kormány képvisel. Southern évek óta azon dolgozik, hogy felhívja a figyelmet a migráció, a liberalizmus és a multikulturális társadalmak pusztító hatásaira. A 22 éves lány nemrég Dél-Afrikában forgatott egy dokumentumfilmet arról, hogy az országban hogyan gyilkolják a fehér farmereket a földjeikért. Lauren Southernt tevékenysége miatt nemrég az Egyesült Királyságból is kitiltották rasszizmus vádjával, természetesen alaptalanul.Sorra tiltják ki a jobboldali aktivistákat Nagy-Britanniából
Kitiltották az Egyesült Királyságból Lauren Southernt. A kanadai jobboldali aktivistát a migránsoktól hemzsegő Calais-ban vették őrizetbe, amíg ki nem tiltották a szigetországból. Közel sem a véletlen műve, hogy az incidens közvetlenül azután történt, hogy két másik jobboldali szónokot, Martin Sellert és Britanny Pettibone-t is kitoloncolták az országból, mert előadást akartak tartani a Hyde Parkban, amelyet a hatóságok már előre rasszistának és feszültségkeltőnek ítéltek. Időközben az is kiderült, Lauren Southern korábban Lutonban egy olyan szociális kísérletet végzett, melynek keretein belül Allahot melegnek és leszbikusnak nevezte, és figyelte az emberek reakcióit. Állítólag ez verte ki a biztosítékot a hatóságoknál.Hippikről, migránsokról, PC-ről - éééés Orbán Viktorról szól Lauren Southern új könyve
Sokat olvasni mostanában az Y-generációról, részben arról, hogy mennyire elégedetlenek, részben arról, hogy mennyire reménytelenek, mások viszont azt mondják, hogy ők a világ reménysége - ez utóbbi nem minden amerikai egyetemi kampuszon látszik. A kanadai jobboldali élharcos, Lauren Southern egészen más oldalról közelíti meg a problémát: szerinte a generációja sok szempontból reménytelen, de erről nem csak ők, hanem leginkább a baby boomerek, az iszlám és a politikai korrektség tehet. Elolvastuk a Barbarians című könyvét.Egy bombanő a kanadai alt-right lázadók vezére
Van egy jó hírünk. Nem mindenki teljesen elmebeteg Kanadában. Justin Trudeau miniszterelnök kártékony tevékenysége ellenére az észak-amerikai országból még nem sikerült teljesen eltávolítani a tradicionáls értékeket, aminek remek példája Lauren Southern, aki napi szinten kérdőjelezi meg az egyedi személyes névmásokat, a feminizmust és politikai korrektséget.Ajánljuk még