légi közlekedés
Felére csökkenő utasforgalmat és több millió állás megszűnését vetíti előre az IATA Európában
Az egy évvel korábbihoz képest felére csökkenhet az idén a légi utasok száma Európában, és 6,7 millió, a légiközlekedéshez kapcsolódó állás szűnhet meg a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) friss becslése alapján.Óriási vesztességgel sújtja a járvány a légiközlekedést, az áruszállítás viszont fellendülőben van
Csaknem 40 milliárd dolláros, negyedéves veszteséget okozhat a járvány a légiközlekedésben. A cégek most mindent megtesznek, hogy költségeiket csökkentsék, ezért is ajánl fel sok légitársaság kuponokat a járattörléssel érintett utasoknak, amelyet később felhasználhatnak. Jó hír viszont, hogy az áruszállítás fellendülőben van, hatalmas igény mutatkozik erre a szolgáltatásra, ám ennek a megnövekedett igénynek most képtelenek eleget tenni az ágazat szereplői.Egyre gyakrabban zavarják meg lézerrel a pilótákat
Egyre több a repülésbiztonságra kockázatos lézerzavarás Magyarországon, az idén eddig közel száz bejelentés érkezett a HungaroControlhoz. Csak októberben kilencszer jelezte valamelyik repülőgép személyzete, hogy lézer zavarta őket felszállás vagy leszállás közben. A HungaroControl minden esetben azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket.Egymilliárd euró kártérítést nem igényeltek európai légiutasok a légitársaságoktól
Európai utasok mintegy 1 milliárd euró jogos kártérítést nem igényeltek vissza a légitársaságoktól, részben azért, mert nem ismerik a jogaikat - mondta Bolyó Anikó, a légi utasok érdekérvényesítésével foglalkozó Flight Refund ügyvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.Ajánljuk még