lejáratókampány
Küzdenek, mint malac a jégen – Beiktatása előtt még egyszer elítélték Trumpot, bár ennek következménye már nem lesz
Bár a demokraták és az érzékenyített bíróságok most már semmit nem tehetnek, hogy megakadályozzák Donald Trump beiktatását. A volt és leendő elnököt ismét elítélték ugyanis, de ez már semmiféle igazi következménnyel nem járhat.Brüsszel és Washington is lebukott – Uniós és amerikai forrásból pénzelték a Magyarország elleni lejáratókampányt a kampányban
A magyar miniszterelnököt is támadták egy EP-kampány idején futott hirdetés-sorozatban, amelyet EU-s és más pénzekből finanszíroztak, és célpontja az európai jobboldal volt – írja a Mandiner a Brussels Signal oknyomozó riportjára hivatkozva. Mint elöljáróban kiemelik, „uniós finanszírozású civil szervezetek állnak azon kísérletek hátterében, hogy az Európai Parlamentet az úgynevezett „szélsőjobb” ellen hangolják”.A balliberális újságírás mocsárba hanyatló alkonya, avagy a 444.hu esete Dézsi Csaba András szolgálati jutalmával (VIDEÓ)
Adott egy polgármester, aki 35 éves közösségi munkája eredményeként pénzdíjas elismerésben részesül, amelyet családi érintettsége okán titokban egy rákbetegeket segítő alapítványnak ajánl fel. Itt a példa, hogyan kell balliberális, jó tollú újságíró módjára bebizonyítani, hogy az illető egy szemét alak, és pont a fentiek miatt.Varga Judit: elég volt a rágalmakból és az álhírekből!
Itt az idő, hogy gátat szabjunk a Magyarországot érő alaptalan és hazug támadásoknak – jelentette ki közösségi oldalán az igazságügyi miniszter. Varga Judit emlékeztetett arra, hogy az ellenzéki szavazatokkal együtt demokratikusan elfogadott gyermekvédelmi törvényt több európai uniós tagállam vezető politikusa is bírálta az utóbbi hetekben.A Szputnyik V ellen készülő nyugati provokációra figyelmeztet a Kreml
Nagyszabású lejáratási kampányt tervez az orosz Szputnyik V vakcina ellen az Egyesült Államok a szövetségeseivel – közölte pénteken a Kreml egy meg nem nevezett, magas rangú tisztségviselője a TASZSZ, a RIA Novosztyi és az Interfax orosz hírügynökségek jelentése szerint.Az uniós szocialisták milliókkal tömik Gyurcsányné Magyarországot lejárató internetes kampányát
Újabb milliókat kapott Brüsszelből Gyurcsányné a védekezés ellen uszító kampányára – írja az Origo.hu vasárnap megjelent cikkében. A portál arra hívja fel a figyelmet, hogy csak november 20-a óta közel 10 millió forintot költött a DK uniós pártcsaládja Gyurcsányné Dobrev Klára Magyarországot lejárató internetes kampányára. A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) úgy tűnik, már eldöntötte: Gyurcsányné lesz a Magyarország elleni gyalázkodás vezéralakja. Nem lepődnénk meg, ha miniszterelnök-jelöltet csinálnának belőle.Soros lobbistája szervezi a Magyarország elleni külföldi lejárató kampányt
A Magyar Nemzet hosszas kutatómunka során beazonosította azt a személyt, aki – a Soros-hálózat tagjaként – a hazánk elleni lejárató akciók irányítója, végrehajtója. Az ő magyarellenes aknamunkáját mutatja be a lap egy cikksorozatban, amely kifejti, hogy milyen eszközökkel, módszerekkel végzi munkáját Gerald Knaus, a European Stability Initiative elnöke, aki az elmúlt hónapokban újabb kommunikációs offenzívát indított Magyarországgal szemben.Soros szárnysegédje gerjeszti a hazánk elleni médiatámadásokat
Gerald Knaus, a European Stability Initiative elnöke az elmúlt hónapokban újabb kommunikációs offenzívát indított Magyarországgal szemben. A Magyar Nemzet friss cikkében rávilágít, hogy az osztrák világpolgár több, hazánk elleni médiatámadást gerjesztett. A járvány idején például a baloldali kamusztorikat sorra felkapták a nemzetközi médiumok.Orbán Viktor az igazságügyminiszterről: Így harcol egy magyar amazon
Így harcol egy magyar amazon – reagált Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi portálon Varga Judit igazságügyi miniszter korábbi Facebook-posztjára, amelyben közzétette az Európai Parlamentben zajló, hazánk elleni koncepciós perre írt megszólalását, amelyet betiltottak.Ajánljuk még