lemondás
Balog Zoltán lemond mandátumáról
Lemond parlamenti mandátumáról Balog Zoltán, ezt a fideszes képviselő szerdán a kormánypárti frakciók velencei tanácskozásán jelentette be.Újabb botrány a spanyol szocialista kormányban – lemondott az egészségügyi miniszter
Lemondott posztjáról Carmen Montón spanyol egészségügyi miniszter, miután szabálytalanságok merültek fel jogi diplomájának megszerzése körül.Lemondott a francia környezetvédelmi miniszter, Nicolas Hulot
Lemondott a francia kormány egyik legnépszerűbb tagja, az atomenergia alkalmazását ellenző Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter. Döntését kedden jelentette be a France Inter rádiónak adott nyilatkozatában. Távozását azzal indokolta, hogy az elmúlt egy év alatt nem sikerült megfelelő fejlődést elérnie a környezetvédelmi kérdésekben, és úgy érezte, egyedül maradt, nem tudta felsorakoztatni a kormányt álláspontja mellett.Mucuska-gate norvég módra: Államtitkokat szerezhetett meg Irán a szerelmes minisztertől
Lemond a norvég halászati miniszter, miután kiderült, hogy számos nemzetbiztonsági szabályt megszegve Iránba utazott iráni származású barátnőjével.Lemondott Lakatos Béla, Ács botrányhős polgármestere
Távozik posztjáról augusztus végén Ács botrányhős polgármestere, Lakatos Béla, aki a hétfői rendkívüli képviselőtestületi ülésen jelentette be döntését, és távozását ezúttal nem kötötte extrém feltételekhez. Bár Lakatos már több alkalommal belengette lemondását, helyi információink szerint azt most már komolyan lehet venni. Lakatos Béla körül vélhetőleg elfogyott a levegő, és már korábbi helyi szövetségesei sem támogatják. A minősíthetetlen viselkedéséről elhíresült földesúr viselt dolgaihoz pártja, a Momentum ezidáig egyetlen megjegyzést sem fűzött.Balog Zoltán távozik az EMMI éléről
Balog Zoltán az Origónak adott interjújában jelentette be, hogy távozik az Emberi Erőforrások Minisztériumából. Balog elmondta, miért, és azt is, hol folytatja: a Polgári Magyarországért Alapítvány élén.Lemond polgármesteri tisztségéről Mészáros Lőrinc (Frissítve!)
Visszavonul a közélettől és lemond polgármesteri tisztségéről Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere - írta portálunkhoz eljuttatott saját közleményében Mészáros Lőrinc. Indoklása szerint azért döntött így, mert vállalatbirodalmának irányítása egész embert kíván.Ajánljuk még

















