Mindent egy lapra tett fel, de vesztett Donald Tusk – Mi lesz Lengyelország életmentő chipgyártásával az amerikai embargó után? Világugar január 25. Óriásit bukott Lengyelország azzal, hogy vele szemben még Donald Trump sem változtatta meg a chipgyártással és felvásárlással kapcsolatos embargót, amit még Joe Biden hozott meg elnöki ciklusának utolsó hetében. A chip ugyanis nemcsak gazdaságilag elengedhetetlen egy magát komolyan vevő államnak, hanem a modern haditechnikának is az alapvető feltétele. A két éve még az Intel- és Stellantis-projektekről álmodozó, végül gyakorlatilag mindent elvesztő Tusk-kormány hiába tett rengeteg gesztust az Egyesült Államok felé, akkorát esett, hogy magával ránthatja országának gazdaságát is.
Gyogyóval Putyin ellen Vezércikk november 30. Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője előadást tartott szerdán egy videókonferencia keretében, és élő adásban bolondult meg.
Van, akinek az adventi gyertyagyújtásról is önmaga jut eszébe Vezércikk december 1. Mi is meggyújtottuk az első adventi gyertyát. Közben meg olvasom, hogy Németországban már késsel hadonásznak a karácsonyi vásárokban. Meg persze Brüsszelben is voltak „ünnepi” események, ott a palesztinok és támogatóik vonultak fel erőt demonstrálni. De sajnos nálunk sem telt százszázalékos csendben az első gyertyagyújtás napja.