lengyelország
Tompos Márton beígérte a vörösterrort!
Van az agresszív butaságnak egy olyan szintje, ami már egy birodalmi rohamosztagost is népszerűtlenné tesz még a saját egységében is. Az ellenzéki pártok mikroközösségeiben ez az öntisztulási folyamat még nem indult el, folyamatos a verseny, ki tud nagyobb marhaságot, kontraproduktívabb ostobaságot kiposztolni a Facebookra. Még az ellenzéki szavazók nagy része sem akar balhét, utcai zavargásokat, agresszív tüntetéseket. Az ellenzék eddigi utcai megmozdulásai eddig csak vittek és nem hoztak. A normális választó szempontjából azonban az mindegy, hogy valaki ellenzékből ígérget balhét vagy a kormányra kerülése utánra. Sőt ha valaki a választási győzelme utánra ígér forradalmi terrort, egy olyan országban, ahol ez nem szokás, azt inkább kerülni fogják a szavazók. Jogállamot akartatok, hát nem szórakoztok jól?
Vezérdemokrácia, spin diktatúra, választási autokrácia, autoriter hibrid rezsim, vagy egyszerűen mucsa. Ezekkel a meghatározásokkal találkozhatunk Magyarország kapcsán az önkéntes, senki által ki nem kényszerített emigrációban élő igazmagyar szakértők írásaiban, valamint a hazánkban ideiglenesen állomásozó egyéb szervek parlamenti felszólalásaiban. Ezzel csuklóztatta hazánkat a Magyarországot térdeltetni vágyó Mark Rutte – aki azóta alaposan betérdelt, és odahaza is hirtelen egy „ilyen” rendszerben találta magát –, és erről siránkozott Donald Tusk még az Európai Tanács volt elnökeként, a jogállamiság 2014 és 2019 közti ügyeletes brüsszeli bajnokaként. Tudják, ő az, aki most miniszterelnökként megfenyegette a köztársasági elnököt, hogy ha él az alkotmányos jogaival, akkor bajba sodorja magát.