Pesti Srácok

leninizmus

Nem jött be az összefogás, az ellenzék a mesterséges intelligenciától kér segítséget Orbán ellen (Karanténvlog)

Magyar ugar 2023 február 12.
Lezajlottak a nagy évértékelők, hihetetlen meglepetésekkel találkozhattunk, hiszen a baloldal negyvenkilencedszerre is elmondta, hogy most aztán minden másképp lesz és leváltják a gonosz Orbánt. Ezen kívül csak egymást szapulták, változatosan nézve hülyének a magyar embereket, de legfőképpen a saját követőiket. Donáth Anna és Gyurcsány Ferenc is hozta a formáját, de a Momentum nagy visszatérőjének hamis szavai talán még jobban sértették a gondolkodó emberek füleit. Gyurcsány pedig ismét Európát és szabadságot emlegetett, szemben az Orbán-kormány tevékenységével, véletlenül elfelejtve a 2004-es kettős népszavazást és a magyargyűlöletet, a 2006-os rendőrterrort, az indokolatlan áremeléseket, és a nemzeti vagyont fillérekért kiárusító nemzetellenes politikát. A Karantén abban a szerencsében részesülhetett, hogy meghallgathatta a bölcs Márki-Zay Pétert is, aki annyira tanácstalan, hogy már a mesterséges intelligenciát kérdezte, hogyan lehet legyőzni Orbán Viktort. Az ostobaság és arrogancia rendkívüli mélységeit ráadásul büszkén vállalja az egész baloldal, akik továbbra is szabadságharcnak állítják be a káoszos útkeresést, amire kitűnő példa a leninista Jámbor András, aki semmitmondó általánosságokkal akarja megint szétosztani mások pénzét a saját elvtársai között. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára!

Gyurcsányék egyszer már kisemmizték a magyar embereket, most mégis ők féltik megszorításoktól az országot (Karanténvlog)

Magyar ugar 2022 március 25.
Mindannyian emlékszünk arra, hogy kik azok, akik a megszorítás szótól izgalomba jönnek, akik minden problémára ezt a választ adják, de ha nincs probléma, akkor is az embereket büntetik. Bizony, ez volt a baloldal, a gyurcsányista ámokfutás pedig 2010 előtt hihetetlen károkat okozott a magyar embereknek, hazánk megítélésének, és hosszú évek kellettek ahhoz, hogy kilábaljunk a gödörből. Azóta eltelt tizenkét év, megszorítások pedig akkor sem következtek be, amikor negatív hatások érték hazánkat. Ehhez képest Bősz Anett, Gyurcsány újabb bábja, a SZDSZ utódjaként nulla százalékos párttá silányodott Liberálisok vezetője, a DK képviselője arról hadovált, hogy Orbánék megszorításokra készülnek, ezért szavazzon mindenki a baloldalra, mert ők majd megvédik az országot. Amikor az arcátlanság ostobasággal találkozik, akkor sok érdekes dolog sülhet ki, I. Bölcs Bősz Anett sikerrel nevettette ki magát, erről pedig a Karantén sem maradhatott le. Műsorunkban szerepet kap az a Jámbor András is, aki a leninista fröcsögést jó kommunista módra picit a háttérbe szorította, emberarcú komcsiként igyekszik érzékenyíteni, mi azonban emlékeztetünk mindenkit arra, hogy Jámbor András volt az, aki a kolléganőnk csecsemőjét megerőszakolni vágyó söpredéket megvédte, és aki szerint a kommunizmus jó dolog, illetve a Fudannal sem az a baj, hogy kommunista. Most azonban a nép hangját keresi, mutatja, hogy nem hatalom- és pénzéhes, pedig Karácsony Gergely igen hasznos tanácsadójaként közel egymillió forintot tesz zsebre havonta. Végül két amazon is szóhoz jut a Karanténben, hiszen elsőként érkezik Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, aki véletlenül őszinte volt és elmondta egy fórumon, hogy ők is így kezelnék a háborús helyzetet, mint a kormány. Később próbált mosakodni őszinte szavait követően, azonban nem járt sikerrel. A tagadásban igen jó a baloldal: erre jó példa Cseh Katalin is, az ötmilliárd forint uniós pénzt örömmel zsebre rakó momentumos, aki haragosan kijelentette, hogy fegyvereket kellene küldeni Ukrajnának, és minden igényüket ki kell elégítenünk. Kellő pillanatban vélhetően ő is letagadja kellemetlenné váló mondatait, ahogy ez a baloldalon szokásos. Nézzétek most is a Karanént, ismét odacsapunk!
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.