leoltás
A DK-s Vadai Ágnes élő adásban alázta meg a megszeppent kisfiúként bólogató és vigyorgó Márki-Zay Pétert (Karantén-vlog)
Ezen a héten sem maradunk szánalmas és időnként vicces ellenzéki performanszok nélkül, a Karantén pedig nem volt rest ezeket csokorba gyűjteni. Márki-Zay Péter, a hárommillió fideszes meghódítója láthatóan túl nagy kabátot vett fel, de a DK egyből kifordítja abból is, hiszen az önmagát imádó hódmezővásárhelyi guru nehezen tudott szembeszállni Gyurcsány imádójával, aki nem bánt vele kesztyűs kézzel, és egyből éreztette, hogy ki a főnök. A miniszterelnöki ambíciókat dédelgető Zajos Peti csak ostobán vigyorgott és helyeselt a nagyasszony nagy poénjaira, Vadai pedig kétszer is elsütötte, hogy bizony Márki-Zay nemsokára már feladja elveit és baloldalivá válik. Az ízléstelen poén nem áll messze a törtető Vadaitól, a Karantén azonban inkább úgy gondolja, hogy nem is volt ez vicc, mi ugyanis tudjuk, hogy Márki-Zay egyáltalán nem jobboldali, úgyhogy nincs honnan átállnia, mert már régen az erkölcstelen baloldal szekerét tolja. A Jézust baloldalinak tituláló Zajos Peti ultrakeresztényként vajon hogy is maradhatott baloldali, de ha mégis jobboldali, hogyan érthet egyet Gyurcsány Ferenc őszödi beszédével, azt igazságbeszédnek titulálva? A baloldal méltó miniszterelnök-jelöltet hozott össze, ez tény, de vannak egyéb tartalékai is, mint Tordai Bence, a mindenkit is irányítani akaró 0,8 százalékos Párbeszéd minisztálinja, aki ha esik, ha fúj, épp újabb felforgatáson járatja lenini agysejtjeit. Most az Országgyűlésben adott elő egy bolsevik hőbörgést – szerencsére Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tételesen és egyszerűen utasította rendre a szélsőbaloldali politikust. A Karantén slusszpoénját a CSOK-király, azaz Jakab Péter szolgáltatta, aki a "melósok" nagy védelmezője, a rezsim és a kiváltságosok még nagyobb támadója, aki a kizsákmányolás ellen harcol, és szerinte a kormány semmi jót nem tesz az emberekkel. A lánglelkű parizerkirály azért 2017-ben sunyin felvette a csokot, és vélhetően 14 millió forintos kedvezményes hitelt is igényelt. Ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem szidná folyamatosan a kormány intézkedéseit, köztük a családtámogatási rendszert, és nem fenyegetne minden nap börtönnel. Miután Gyurcsány partvonalon kívül helyzete Jakabot a vörös sakktáblán, a luxusautón közlekedő krumplibogárnak egyre keserűbb lesz a Piros Arany a szájában, de kárt még eleget okozhat. Nézzétek ma is a Karantént, ismét kitettünk magunkért! Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után