libe
Karácsonyt melegebb éghajlatra küldő autósok, Kádár-nosztalgiában égő MZP és a jogállamisági rögtönítélő bíróság látogatása – ez történt idén (Videóval)
Itt az év vége, így összegyűjtöttem azokat a riportjaimat, amelyek a legjobban leírják, hogy milyen év is volt 2021. Volt itt Kádár-nosztalgiában égő Márki-Zay Péter, aki megcsillogtatta, milyen remek továbbképzést kapott brüsszeli látogatása során, amikor arról értekezett a lelkes közönségnek, hogy a rezsicsökkentést „meg lehet ostoba módon csinálni, lehet néphülyíteni”, szerinte ugyanis a fogyasztói energiaárak mérséklése csak egy fideszes „népbutítás”, a valódi megoldás pedig a brüsszeli módi lenne. Azonban a hülyeségvonaton nincs fék, így tovább ment hősünk is és elmondta, Magyarország sokkal jobb hely volt a Kádár-rendszerben. Természetesen Karácsony dugói sem maradhattak ki, a változás helyett ugyanis legfeljebb váltózást hozott a kuplung-egyes fronton a főpolgármester idén is, akiről a budapestiek igencsak éles véleményt formáltak. És persze a gyötrő jogállamisági helyzetről sem feledkezhettünk meg, rövid összeállításunk emléket állít a LIBE-bizottság magyarországi kirándulásának – vizsgálatnak mégis erős lenne nevezni, hiszen az ítélet már jó előre megszületett, mint az a riportból is kiderül. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.