liberálisok
A Liberálisok kiállnak a Göncz Árpád állomásért
Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányának elnöke közös tiltakozásra szólítja fel az ellenzéket, miután állításuk szerint Tarlós István meg akarja akadályozni, hogy Göncz Árpádról nevezzék el a hármas metró egyik megállóját. A Liberálisok felháborítónak tartják azt, hogy Tarlós István már nem csak Orbán Viktor, de Bayer Zsolt akaratának is alárendeli magát.A transzneműekért lobbizik az NHL a „feketék hónapjának” apropóján
Illiberális, intoleráns hazánkban csak igen kevesen (amerikanisztika szakosok előnyben) tudják, hogy a fejlett nyugati világ egyes még fejlettebb részein a február egyet jelent a feketék szent hónapjával (Black History Month). Ennek jegyében az emberjogi harcosoknak sikerült elérniük, hogy az NHL egy emberként álljon be a haladók sorába és mély bűntudatot kezdtek érezni amiatt, mert a hoki döntően egy fehérek által játszott és fehérek által feltalált sport. Természetesen a történetbe bekapcsolódtak a transzneműek jogai, ez pedig a haladó oldalon is komoly vitákat váltott ki, mondván: az NHL eltereli a figyelmet a feketék szent hónapjáról. A liberális önmarcangolás egyik ékes példája ez, ami jól mutatja, miért életképtelen totálisan az emberi jogokat védő progresszívek bármely akciója. Felmerül az a kérdés is, hogy nem rasszista-e az, hogy az év legrövidebb hónapját kapták a feketék?Orosz Bálint indul az MSZP-Párbeszéd színeiben Gyöngyösön
Miután visszalépett Gyöngyösön Hiesz György, az MSZP-Párbeszéd úgy döntött, helyi elnökét, Orosz Bálintot indítja el az áprilisi választásokon. Az atv.hu értesülését az ATV Startban Szakács László megerősítette.A Liberálisok máris belekezdtek az MSZP bomlasztásába
Abból soha nem sült még semmi jó, amikor az MSZP összefogott a Liberálisokkal. A szocialisták ugyanakkor láthatóan nem tanultak az egykori zsarnok kistestvér-párt SZDSZ-szel folytatott kétes eredményű együttműködések kudarcaiból, és lám Fodor Gábor megjelenése és jelölése okán máris bomlásnak indult egy szocialista alapszervezet Gyöngyösön.Fidesz: ostobaságokat beszél az ellenzék az önkormányzatokról
A Fidesz szerint ostobaságokat beszél az ellenzék az önkormányzatokkal kapcsolatban.Nem gyámkodnának a határon túli magyarok fölött a Liberálisok, de támogatják az autonómiát
A Magyar Liberális Párt politikusai csütörtökön a Vajdaságba utaznak, hogy ott élő magyarok előtt ismertessék nemzetstratégiai programjukat - jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján a Liberálisok külügyi szakpolitikusa. Szent-Iványi István a párt elképzeléseit ismertetve arról beszélt, szerintük helytelen a gyámkodás a határon túli szervezetek fölött, ugyanakkor támogatják az autonómia-törekvéseket.Ismét becsusszanhat a parlamentbe Fodor Gábor
A Magyar Liberális Párt arra szólította fel Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét és Palkovics László oktatásért felelős államtitkárt, hogy kezdjenek tárgyalni a diákok képviselőivel az oktatási rendszer átalakításáról. A párt szóvivője mellesleg megjegyezte, Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke feltehetően rajta lesz az MSZP és a Párbeszéd listáján.„Stop Orbán” kampányba kezdenek a Liberálisok
A Liberálisok "Stop Orbán" kampányt indítanak, hogy felhívják a figyelmet a kormány menekültekkel, Soros Györggyel és civilekkel kapcsolatos hazugságaira - közölte Fodor Gábor pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján.A liberálisok ismét az MSZP-hez húznak - Közösen indul az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok
Fodor Gábor, Molnár Gyula és Karácsony Gergely közös nyilatkozatban jelentette be, közösen indul az MSZP, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt, és közösen támogatják Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltet. "2018-ban együtt fogjuk felszámolni az illiberális államot!" - fogalmaztak.Ajánljuk még
















