Újabb öt Sztárbox-epizód vizsgálata után indított eljárást a MédiatanácsPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 december 21. Amikor az érvek elfogynak jön az erőszak. Mivel a baloldalnak soha nem voltak olyan érvei, amiket egy jobban tájékozott gimnazista meg ne tudna cáfolni, így ők viszonylag hamar ehhez az eszközhöz kellett nyúlniuk. Talán ennek köszönhető azt is, hogy NoÁr bocsánat az a mozgalom neve, tehát Molnár Áron kitalálta, hogy verekedni akar portálunk, illetve a Megafon egyik munkatársával. A szegényember Klicskója mindezt a Sztárbox című műsorban tenné, amit merő véletlenül éppen most vizsgál öt rendbeli szabályszegés miatt a Médiatanács.
Meghamisították Trump szavait - Ezért bukott meg a BBC vezérkaka GEOrgPOLITIKA november 10. A brit kultúrális miniszer szerint rendszerszintű az alfogultság a BBC-nél
Fél év alatt több mint ezer támadás ért konzervatív politikusokat GEOrgPOLITIKA november 10. Az esetek mögött az Antifa és felhergelt baloldali választók állnak. Az agresszió és a gyűlölet egyre több teret kap a politikában.
Washington DC-be látogat a szír elnök GEOrgPOLITIKA november 7. A szankciók feloldásáért és a diplomáciai kapcsolatokért folynak majd a tárgyalások
Páncélököllel és mesterlövésszel támadott a Hamász izraeli katonákra - GEOrgPolitika GEOrgPOLITIKA október 20. A Jerusalem Post nevű lap szerint egy mesterlövész is tűz alá vett izraeli járőröket.