liga
Szélsőbalos aktivistát tartóztattak le Olaszországban, aki Salviniék irodájánál robbantott
Az olasz rendőrség egy szélsőbaloldali aktivistát tartóztatott le, akit azzal gyanúsítanak, hogy bombát helyezett el tavaly augusztusban a Matteo Salvini vezette Liga irodája előtt – írja olasz sajtóforrásokra hivatkozva a 888.hu. A párt trevisói irodájánál két pokolgépet is elhelyeztek a szélsőbalos, anarchista terroristák.Salvini: Az olaszoknak élet és halál, a szabad Európa és egy iszlamista állam között kell választaniuk május 26-án
Belpolitikai népszavazásnak nevezte Matteo Salvini, az olasz kormánypárt, a Liga vezetője az európai parlamenti választást, hangsúlyozva, hogy az olaszoknak élet és halál, múlt és jövő, a szabad Európa és egy iszlamista állam között kell választaniuk május 26-án.Már 30 százalék fölötti a Liga támogatottsága Olaszországban
Már több, mint 30 százalékos a Liga támogatottsága Olaszországban, a párt délen is kezd olyan népszerű lenni, mint az ország északi részén - mondta Szomráky Béla újságíró, Olaszország-szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán.Salvini: Nincs veszélyben az olasz kormánykoalíció
Az Öt Csillag Mozgalom és a Liga közös kormányzása nincs veszélyben – nyilatkozta Matteo Salvini olasz kormányfő-helyettes, a Liga vezetője szerdán az olasz közrádiónak, miután a migrációs-biztonsági, valamint az igazságügyi reform is jelentős feszültséget teremtett a két olasz kormánypárt között.Salviniék a Sargentini-jelentés ellen szavaznak
A Liga képviselői a Sargentini-jelentés ellen szavaznak az Európai Parlamentben szerdán - tudatta az olasz kormánypárt vezetője közösségi oldalán szerdán.Máris a Liga a legnépszerűbb olasz párt
Pár hét kormányzás után már a Liga a legnépszerűbb párt Olaszországban – írja a legfrissebb közvéleménykutatásra hivatkozva a 888.hu. Az új olasz kormány első néhány hete sem volt eseménytelen, Matteo Salvani belügyminiszter erőteljes fellépését az ellenőrizetlen migrációval szemben láthatóan meghálálták a választók, így a jobboldali Liga megelőzte koalíciós partnerét is.Az új olasz kormány hadat üzent a bevándorlóknak - jöhetnek a zárt táborok
Teljesen lezárt táborokban akarja elhelyezni a kiutasítandó bevándorlókat Matteo Salvini olasz belügyminiszter, és a tengeren migránsokat mentő civil szervezetekkel szemben szigorításra utalt Danilo Toninelli, a kormányzó Öt Csillag Mozgalom politikusa is szerdán. Az új olasz kormány gyakorlatilag minden téren szigorúbban lépne fel a bevándorlókkal szemben, például a tengerparti strandokról is kitiltanák az ott illegálisan árusító, nyaralókat zaklató idegeneket - olvasható a hirado.hu-n.Új olasz belügyminiszter: Szicília nem lesz Európa menekülttábora, lehet csomagolni
Matteo Salvini, az új olasz kormány belügyminisztere vasárnap Szicíliába utazott, és azt mondta, "elég volt abból, hogy a sziget Európa menekülttábora". A cataniai kikötőben tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, "nem fog tétlenül állni, miközben újabb és újabb hajók érkeznek", és ígéretet tett rá: kitoloncolási központokat fog létrehozni.Giuseppe Conte vezeti a következő olasz kormányt
Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a gazdasági fejlesztési, jóléti és munkaügyi tárcák élére került, Matteo Salvini, a Liga vezetője a belügyminisztériumot kapta meg, és mindketten egyben miniszterelnök-helyettesek is lesznek – mutatta be kormányát Giuseppe Conte leendő olasz miniszterelnök csütörtök este.Ajánljuk még