lmbtq frakcióközi csoport
Korányi Dávid holokausztnaplóra hivatkozott, mégis keverte a fasizmust és a nácizmust
Ezen a héten sem panaszkodhatott a Karantén, hiszen bőséges ostobaságcsomaggal jelentkeztek szokásos versenyzőink, és természetesen a gonoszságmutató is kiakadt. Menetrendszerűen érkezett Kálmán Olga, aki végleg hülyét csinált magából a DK-hoz való csatlakozással, Gyurcsány zsoldjában pedig láthatóan a kötelező fröcsögés nélkül nem is lehet megszólalni. Ebben igazán partner volt Arató Gergely is, a másik gyurcsányista, aki úgy belezavarodott saját mondatába, hogy ki se tudott jönni belőle. A Karantén bemutatja a frakcióközi LMBTQ-csapatot is, hiszen a mostani nehéz helyzetben az volt a legfontosabb az ellenzéki politikusoknak, hogy szivárványos zászlóval pózoljanak és megalakítsák ezt a képviselőcsoportnak nevezett masszát. Nem felejtettük ki Tóth Bercit, az MSZP társelnökét sem, ugyanis az ATV-ben oktatták ki és világosították fel a mantraszerűen ismételgetett hazugságát követően. Végül elhoztuk nektek a dollárpapát is, hiszen Korányi Dávid, Karigeri volt tanácsadója, aki közel 2 milliárd forintot hozott a baloldalnak, most bizony megsértődött. Hiszen a tiltott kampányfinanszírozás szerinte menő dolog, a demokrácia pedig az, amikor a baloldal nyer. Tartsatok most is velünk! Támogatja az ellenzék a parlamenti LMBTQ frakcióközi csoport létrehozását! (Videó!)
A Soros-birodalomhoz tartozó TASZ szervezésében beszélgettek ellenzéki politikusok a jövőről, az asztalnál Szabó Tímea, Hadházy Ákos, Jámbor András, Brenner Koloman és Csárdi Antal foglalt helyet – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Szarvas Szilveszter, a Pesti TV hírigazgatója. A kínos gondolatokat a még kínosabb kérdések követték, amikor a Budapest Pride képviselője is szót kapott. Azt kérdezte, lesz-e a Magyar Országgyűlésben LMBTQ frakcióközi csoport, támogatja-e ezt az ellenzék. Az MSZP-s futóbajnok Gurmai Zita azonnal igennel válaszolt, de a többiek sem akartak lemaradni, az LMP-s Csárdi Antal, a jobbikos Brenner Koloman és a párbeszédes Jámbor András is támogatja a parlamenti LMBTQ frakcióközi csoportot. Részletek a videóban! Ajánljuk még
Bíró Zoltán, az MDF alapító elnöke Antallról, Csurkáról és a titkos paktumról a Polbeatben
Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki. Nekünk a magyar érdek a fontos, minden előtt! - A Polbeatben mutatkozott be a Magyar Út DPK
"A táboron belül, ha már szélesen megyünk, akkor az egzotikus állatok és mindenféle prioritások mellett azért el kell, hogy férjenek a magyar érdeket kihangsúlyozók is." Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.