lmp
Az összes ellenzéki párt válságban van
A választási ciklus felénél a kormánypártok népszerűsége ötven százalék felett van, úgy, hogy valószínűleg most először nem is mérik felül őket, ahogy szokták, néhány százalékkal, hanem a stabil Fidesz szavazók száma valóban most több, mint az összes választó fele. Ennek az az oka, hogy a Fidesz és a miniszterelnök szokás szerint talált az emberek számára elfogadható válaszokat az ország problémáira, az ellenzék viszont még az önkormányzati választásokon szerzett pozícióival sem tudott élni. Az ellenzéki pártok pedig egyenként és különböző okokból vannak válságban, úgy, hogy egyiknek sincs igazán esélye arra, hogy a helyzetén javítson. Száraz pogácsa, üres szólamok és a korábbi ősellenség sztárolása – így tartott kongresszust az LMP
Szombat délelőttre tervezett kongresszust az LMP, bocsánat, most már úgy kell őket hívni, hogy Magyarország Zöld Pártja. A rendezvény első felében beszédeket tartottak, utána a sajtó munkatársait kiküldték és bezárták magukat. Meglepetés-vendéggel is készült a purgatórium felé tartó törpepárt, Karácsony Gergelyt hívták meg, aki bár korábban a párt politikusa volt, ám évekkel ezelőtt úgy összevesztek (nyilván Gyurcsány miatt), hogy kilépett pár társával és megalapították a magyar politikai paletta egyik legnagyobb mételyét, a Párbeszédet. Szombaton amúgy a főpolgármester mellett, Schmuck Erzsébet és Kendernay János társelnökök is tartottak beszédet, ahol arról próbálták meggyőzni a megjelenteket, 2022-ben meglesz az öt százalék és bekerülnek az Országgyűlésbe. Vagy nem. Ellenzék: NB2-ből a megye 3-ba
Nem megbántva az amatőr ligában focizók alázatos hozzáállását, példamutató sportemberi magatartását, de a hasonlat – ha még kibontása képzavarokkal is jár – „sajnos” stimmel és leginkább a labdarúgókat sértheti. A politikai dilettantizmus oly mélyre rántotta ugyanis az egész ellenzéki hóbelevancot, hogy ha a pandémia előtt még el is mondhattuk azt, hogy van valami halovány elképzelés és taktika (habár a kulcsjátékosok hiányoztak a keretből), akkor ma már nyugodtan kijelenthetjük azt is, hogy a félbemaradt NB2-es küzdelmekből a szezon befejezése nélkül is kiestek az ellenzék csapatai, majd több ligával lejjebb sorolták önmagukat. A nézők már régóta fütyültek, az edzők pedig szemünk láttára zavarták le a teljesítmény hiánya miatt szégyenkező játékosokat az elmúlt időszakban. Az MSZP ugyanis taktika nélkül játszotta a legrosszabb grundfocit, játékosaik pedig szép lassan elsunnyogtak a pályáról, ma már középcsatáruk sincs; az LMP elbotlott saját lábában, a zöld (!) gyepre zuhant és ma már alulról szagolja a (parlamenti) öltözői küszöböt; a Jobbik focistái a kezdőrúgása után piros lapot kaptak, majd több tartalékcsapatot („B csapatot”) alapítottak; s végül a Momentumról kiderült, hogy még mindig nem találta ki a felállását, és nincs meg a mindenki számára ismerős fociszerkó sem. A Karácsony Gergely által összegründolt csapat szintén sorra rúgja az öngólokat, mintha szándékosan hátrafelé támadna. Egyedül Gyurcsány Ferenc és a DK maradt még feljutási eséllyel a pályán… de meglátjuk, hogy a 2022-es döntőre milyen felállásban futnak majd ki a csapatok. Mindenesetre a leendő csapatkapitányukat nem nagyon kedvelik a nézők. Országgyűlés – Szabó Tímea oktatott magyargyűlöletből és rákos fideszesekről fantáziált (Frissítve)
Az Országgyűlés ma reggel kezdte tárgyalni a kormány 2021-es költségvetésről szóló javaslatát. A Ház aktuális ülésének harmadik napja reggel nyolc órakor kezdődött az ügyészség napjára, valamint a magyar haditengerészekre való megemlékezéssel. A program, úgy tűnik, nem volt elég szaftos az ellenzéknek, az ülés elején teljesen üresen maradt a Ház bal patkója. A vezérszónoki felszólalásra megérkező jobbikosok aztán elkezdték az összeesküvés-elméleteiket prédikálni a költségvetés kapcsán, elmagyarázva, hogy a gazdasági stabilitás pusztán egy burzsoá trükk. Bár Potocskáné Kőrösi Anita arról beszélt, hogy a költségvetés bünteti a magyar embereket, felszólalását hallgatva egészen más vélemény fogalmazódhat meg a hallgatóban arról, hogy mi is az igazi büntetés. A bohózatot aztán egészen új szintre emelte Gyurcsány, aki nemcsak megszakértette az összes válságot, de még egy magyarországi polgárháborúról szóló vágyvezérelt vízióját is megosztotta a plénummal. A hírhedten magyargyűlölő Szabó Tímea sem akart lemaradni az ellenzéki nagyotmondó versenyben, ezért bedobta: Orbán és kormánya a "lopás" költségével bizonyította, hogy nem szereti a magyar embereket. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.