lmp
Az LMP is kihátrálhat a főpolgármester mögül – Karácsony Gergelynek el kell számolnia a kampánytámogatással (Videó)
Ahogy hullanak ki az ellenzék külföldi kampányfinanszírozásának csontvázai a szekrényből, a baloldal híres összefogása az enyészetévé vált, annak képviselői pedig egymást túllicitálva próbálják bemártani a másikat, reménykedve a politikai túlélésben. Miután végigsöpörte a nyilvánosságot Márki-Zay Péter 3 milliárdos amerikai kampányfinanszírozása, melegváltásban érkezett Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom, amely 506 millió forintnyi "mikroadományt" gyűjtött össze – fontban, euróban és végül, ámde nem utolsó sorban forintban. Jakab Péter előremenekült és pártjának mostani vezetőségét okolta a baloldal kampányfinanszírozásának átláthatatlansága miatt, míg Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke felszólította Karácsony Gergelyt, hogy számoljon el a fontokkal és eurókkal, máskülönben akár a Párbeszédhez képest már majdnem releváns szavazótáborral rendelkező LMP támogatása is kétségessé válhat. Mindez azért is lehet érdekes, mert a Jobbik már korábban jelezte: nem szívesen támogatná Karácsony Gergelyt.LMP: a kormány függessze fel az akkumulátorstratégia végrehajtását!
Az LMP azt követeli, hogy a kormány függessze fel a nemzeti akkumulátor stratégia végrehajtását. Készítsen ahhoz stratégiai környezeti vizsgálatot, mindezt bocsássa társadalmi vitára, majd annak lefolytatása után tárgyalja meg a stratégiát az Országgyűlés! - mondta hétfői, online is követhető sajtótájékoztatóján az LMP társelnöke. Schmuck Erzsébet kijelentette: a stratégiát két éve fogadta el a kabinet, társadalmi vita és az Országgyűlés véleményének kikérése nélkül. Célja, hogy az ország akkumulátorgyártó nagyhatalommá váljon - mondta az ellenzéki politikus, aki szerint azonban a terv végrehajtása inkább akkumulátorgyarmattá tenné Magyarországot.Az LMP is kiszorítaná az autósokat a Lánchídról
A Lánchíd autómentessége mellett érvelt az LMP országgyűlési képviselője szombaton, a kerékpározás világnapján Budapesten. Bakos Bernadett a Clark Ádám téren tartott sajtótájékoztatón helyesnek nevezte, hogy megkérdezik a budapestiek véleményét a Lánchíd leendő forgalmi rendjéről. Az viszont érdekes lesz, ha a budapestiek azt akarják majd, hogy járhassanak az autók a hídon.Az LMP nem fog „a momentumos kordonbontáshoz hasonló attrakciókban” részt venni (Videó)
Ismét a karmelita kolostornál randalíroztak a Momentum országgyűlési képviselői, akik Hadházy Ákossal és a párt szimpatizánsaival együtt ma reggel hét óra körül ismét lebontották a karmelita kolostor körül felállított kordonokat. A negyven-ötven fős csapat az Európa-nap alkalmából uniós zászlóval vonult a helyszínre, majd a kordonok lebontása után azokon ülve igyekeztek megakadályozni, hogy ne lehessen helyreállítani – írja a Magyar Nemzet.Az LMP hosszú távon a Szabadság hídra sem engedné fel az autósokat? (Videó!)
Jó panorámát, kellemes környezetet tudna teremteni a Szabadság híd is, tiltsuk le onnan is a gépjárműforgalmat. Sőt, a rakpartról is hosszabb ideig, a budapestiek többsége úgysem autóval közlekedik. És ez csak néhány apróság az LMP nagy zöldítő terveiből. Az LMP értékelése szerint a Lánchíd felújítása nem okozott extra dugókat vagy forgalmi zavart. Jelenleg nemhogy az autósok, de hivatalosan a gyalogosok sem használhatják a felújítás alatt lévő Széchenyi Lánchidat. Ez alól, úgy tűnik, kivételt képeznek a diáktüntetés résztvevői, hiszen a fiatal diákokat, tanárokat gond nélkül átengedték a hídon korábban. Bakos Bernadett, az LMP képviselője szerint abszolút biztonságos a gyalogosoknak a hídon közlekedni. Az építkezésen dolgozók ezt másképp gondolják. Részletek a videóban!Hadházy Ákos szerint egykori pártja, az LMP az egyik legkártékonyabb kollaboráns párt
Hadházy Ákos tegnapi posztjában éppen egykori pártját, az LMP-t szidja, amiért elfogadja a közmédia meghívását a műsorokba, ahol aztán álláspontjukat osztják meg a nagyérdeművel. A lódoktorként elhíresült politikus szerint ezt nem kellene megtenni, mert ezzel legitimálják a kiegyensúlyozott tájékoztatást. Hozzáteszi, hogy őt egyébként a választások óta nem hívják, de megosztja majd a többiekkel, hogy milyen választ kell adni az invitálásra. Mivel az LMP él a szereplés lehetőségével, Hadházy szerint – aki a parlamentbe sem jár be a munkaidejében – kártékony, kollaboráns párttá züllött. A bejegyzésből tehát az vehető ki, hogy ha hívják, az a baj, ha nem hívják, az a baj.Az LMP szerint a vármegye- és országbérlet csak félmegoldás – Ötezer forintos, minden tömegközlekedési eszközre érvényes klímabérletet javasolnak
Az LMP szerint a hétfőn induló vármegye- és országbérlet csak félmegoldás, azok ugyanis nem használhatóak a városi tömegközlekedésre.Kanász-Nagy a PS-nek: Van közvetett kapcsolat a magyar gázimport és az orosz–ukrán háború között (Videó!)
Zöldpolitika mindenek felett – Kanász-Nagy Máté szerint a 2024-es önkormányzati választásokon a zöldpolitika képviselete lesz a legfontosabb feladat. A politikus arról is beszélt, hogy lát közvetett kapcsolatot az orosz–ukrán háború és a magyar gázimport között. Ezek szerint a magyar gazdaság erősebb, mint az amerikai, csak a gázimportunk képes finanszírozni Oroszországot a Nyugat minden igyekezete ellenében. Részletek a videóban!Az LMP szerint lehet környezetbarát módon akkumulátort gyártani, de Magyarországon inkább ne (Videó)
Az LMP a magyarországi akkumulátorgyárak legelhivatottabb ellenfeleként próbálja pozicionálni magát, miközben zöld pártként az elektromobilitást is támogatják. Hogy ebben a fejlődő iparágban Magyarország nagyhatalommá váljon, azt viszont nem, szerintük ugyanis ez túlzó tehertételt jelentene az ország számára. Különösen a debreceni CATL-üzem zavarja az LMP politikusait, akik apokaliptikus elsivatagosodást és energiaszegénységet vizionálnak – utóbbi különösen izgalmas a baloldal egy éve tartó szankciópárti megnyilvánulásait követően. Most azonban Schmuck Erzsébet ismerte el a PestiSrácok.hu-nak, hogy az akkumulátorgyártás nem jelent olyan veszélyeket, mint amivel az LMP riogat, a termeléshez szükséges energia előteremtésében pedig talán nem is annyira zöld a párt, mint azt mondja magáról.Ajánljuk még

















