lökdösődés
Karácsonyt menekülőúton hozták be a Fővárosi Közgyűlésbe, ahol a folyamatosan terelő és mutogató baloldal megszavazta a megszorításokat – Fővárosi Közgyűlés (PS-videó)
Karácsony Gergely ismét megmutatta, hogy miben jó. Menekülőúton hozták be ugyanis a főpolgármestert a Fővárosi Közgyűlésre, ami valahol érthető is, hiszen nehéz lett volna bármit is válaszolni az újságírók kérdéseire a sokadszorra is csőddel fenyegető Karácsonynak. Pedig adódott volna jó néhány felvetés, hiszen kíváncsiak lettünk volna arra is, hogy vajon járható út-e, ha egy hónap bulizás után egyszerűen csak a számlák töredékét akarjuk befizetni, mert olyan kedvünk van. Karácsonyék pontosan ezt teszik, hiszen a felelőtlen városgazdálkodás miatt csődközelben van Budapest, azonban a felelősséget nem akarja vállalni a baloldali városvezetés, terelnek és másra mutogatnak, szokás szerint. A Fővárosi Közgyűlésben hosszas vita után a képviselők voksoltak Karácsonyék megszorító csomagjáról, melyet a baloldal természetesen megszavazott. A PestiSrácok.hu a helyszínen igyekezett interjút készíteni Karácsony Gergellyel, azonban, ahogy említettük, a főpolgármester igen gyáva módon egy hátsó ajtón settenkedett be a közgyűlésbe. Sikerült ellenben beszélnünk Kerpel-Fronius Gáborral, a Momentum főpolgármester-helyettesével, aki most is vörös fejjel ordibált velünk, mi ugyanis nehezen viseltük demagóg szólamait a kordonbontással kapcsolatban. Mikrofon elé állt Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere is, aki diplomatikusan kikerülte a pártja és a főpolgármester között feszülő indulatokat és a kerület szemetességét is tagadta. Ellenben Kiss László, ugyancsak gyurcsányista óbudai polgármester nemes egyszerűséggel ellökött bennünket, mert kérdezni mertünk. Végül ismét gazdagabbak lettünk egy mellébeszélő, felelősséget nem vállaló baloldali főpolgármesterrel és a számoknak fittyet hányó holdudvarával. Videónkból megtudhatjátok, hogyan tette helyre Karácsonyt és bandáját Pokorni Zoltán XII. kerületi fideszes polgármester és Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője, akik számokkal vezették le, hogy miért orbitális hazugság a fővárosi csőd és a 134 milliárdról 241 milliárd forintra emelkedő iparűzési adót miért felejtették ki az elvtársak a számításból. Nézzétek meg videónkat! Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után